Férfivélemény: Azt hiszed, nem veszem észre, hogy csak a lelki szemetesednek tartasz?

Sokáig azt gondoltam, hogy ez egy olyan jelenség, ami inkább csak a tinédzserkori hormonháborúk és elvakult hősszerelmesség velejárója, aztán felnőtt, tapasztaltabb fejjel már nem olyan vak az ember, hogy ne vegye észre azt, az orránál fogva vezetik őt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy néhány embernek sosem nő be a feje lágya, és hogy önmagunk megvezetése kortól független. Feltesznek a polcra, kispadra ültetnek, talonban tartanak, B-terv vagy csak a rosszabb időkre. Ahány ember, annyiféleképpen hallottam már megfogalmazni ugyanazt a problémát: te fülig szerelmes vagy, a szíved választottja viszont valójában semmit nem akar tőled.

Ezt persze így expliciten nem mondhatja ki, hiszen az egójának kifejezetten jól esik a te szélmalomharc-udvarlásod, sőt talán még komolyan is gondolja, hogy majd magányosabb estéin, ha mégis egyedül marad, akkor egy pár pohár bort követően lehet valami a dologból. Persze semmi komoly, hiszen az egyetlen funkciód az, hogy lelki szemetesládaként funkcionálj. Hogy meghallgasd őt, amikor mindenki másnak már tele van a hócipője a siránkozásával. Te viszont ott vagy, figyelsz rá, elújságolhatja, mennyire érzéketlen a párja - akit persze esze ágában sincs elhagyni -, mennyire kegyetlen vele az élet, vagy épp a legironikusabb: bárcsak találna valaki olyat, mint te. Akinek persze az egyetlen fontos kvalitása épp az, hogy olyan legyen mint te, de még véletlenül se te legyél az.

A hízelgő szavak nyilván a te egódnak is jót tesznek. Ha meg is hallod a mondanivalója rejtett tartalmát arról, hogy valójában semmi esélyed nincs, elnyomod magadban. Meggyőzöd magadat arról, hogy ha még jobban odateszed magad, akkor előbb vagy utóbb révbe érsz, téged választ majd. Néha még talán egy kis remény is felcsillan, hogy otthagyja azt az idiótát, akiről annyit panaszkodott neked, hogy aztán újra és újra visszamenjen hozzá, vagy boldogan újságolja el neked, megismert valaki újat. Te folyton csak koppansz, közben mások felé nem vagy hajlandó nyitni, mert úgy érzed, hogy az már-már megcsalásnak minősülne ebben a fejedben szerelemnek csúfolt függőségben.

A barátaid észreveszik, hogy nincs rendben, amit csinálsz. Valószínűleg még figyelmeztetni is próbálnak, eleinte szép szavakkal, később pedig lehet, hogy már csúnyábban is, hiszen ők mindössze a boldogságodat akarják és azt, hogy vedd már észre magadat. Mire te egyszerűen befogod a füleidet és elhessegetsz mindent, amit mondanak, vagy rájuk förmedsz, hogy ne üssék bele az orrukat a te dolgodba, hiszen ők úgysem érthetik meg a helyzetet. Meg amúgy is, „Ti nem ismeritek őt úgy, mint én...".

Aztán idővel vége szakad a dolognak. Talán rájössz, hogy mindvégig az orrodnál fogva vezetett téged, esetleg ő dönt úgy, hogy már nincs szüksége rád. Te a kardodba akarsz dőlni, neki pedig még csak a ruháját se kell leporolnia ahhoz, hogy haladjon tovább az életével, hiszen az egyetlen, aki mindvégig egy helyben tiporgott az te voltál, nem pedig ő. Ha van egy kis eszed, akkor visszamenőleg meglátod, mi is zajlott kettőtök közt valójában és tanulsz a hibáidból Nem hagyod többé, hogy megvezessenek. Ha nem látod át a helyzetet, akkor egy részed örök életedre sóvárogni fog utána, vagy még rosszabb: találsz valakit, akinek újra a lelki szemetese lehetsz.

Nyitókép: Shutterstock