A világ végére is elmennék egyedül, de a hétköznapokban megfojt a magány

A legtöbb ember nem szívesen csinál dolgokat egyedül, akkor inkább otthon marad és megnéz egy sorozatot a Netflixen. Én mindig úgy gondoltam, hogy azért, mert nincs párom, még nem akarok lemaradni semmiről, így mostanában rendszeresen beülök egyedül moziba, járok strandra és arra is volt példa, hogy leugrottam egy napra a Balatonra. Az egyedül utazás már nagyobb falat volt, de azt is megléptem már párszor. Életemben először Amerikába utaztam egyedül, amikor befizettem egy kéthetes nyelvtanfolyamra. 25 éves voltam, éppen túl voltam egy fájdalmas szakításon és baromi büszke voltam magamra, hogy kiléptem a komfortzónámból.

Három éve fogtam magam és Spanyolországba utaztam 3 napra. Emlékszem, az első nap örültem, hogy nem szól hozzám senki, tökéletesen jól elvoltam egyedül is. A második nap már azért fura volt, a harmadik nap pedig szinte könyörögtem a tekintetemmel, hogy beszélgessen már velem valaki. Belátom, az egyedül utazást nem feltétlenül nekem találták ki, én élvezem, hogy megoszthatom egy másik emberrel az élményeket, új tapasztalatokat. És még valami: bár ezer dolgot csináltam már egymagam, az még mindig nem komfortos, hogy egyedül beüljek egy étterembe. Társaságban az étel is jobban ízlik, egyedül az ember zavarában csak nyomogatja a telefonját, nézeget jobbra - balra és úgy tesz, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Éppen ezért mindig is felnéztem azokra az emberekre, akik heteket képesek egyedül utazni, azért ahhoz kell már kurázsi és bátorság. Na és persze rengeteg nyitottság, hisz a legtöbben arról számolnak be, így a legkönnyebb ismerkedni, főleg, ha hostelben szállnak meg. Számtalan történetet hallottam már életre szóló barátságokról, melyek hasonló utakon köttettek meg és olyan élményekről, melyeket az ember nem él át nap mint nap. Az egyik nagyon jó barátnőm is nagy utazó és őt kérdezem mindig, hogy nem magányos-e az utazásai során. Erre azt felelte, hogy annyira sok inger éri és olyan gyorsan sodródik az eseményekkel, hogy eszébe sem jut azon keseregni, hogy egyedül van. Ráadásul, ha szüksége van rá, pillanatok alatt össze tud barátkozni valakivel.

Persze, ha tehetné, az ember legtöbb esetben nem egyedül utazna. Társas lények vagyunk és az, hogy elboldogulunk a nagyvilágban, még nem jelenti azt, hogy nem örülnénk egy társnak, akivel meg lehet osztani az örömöt és bánatot egyaránt.

Elég csak elmenni az IKEA-ba vagy hétvégén felmenni a Normafára, ahol cserfes gyerekek rohangálnak és boldog párok kézen fogva andalognak.

Régebben, amikor nem éreztem jól magam lelkileg, mindig külföldre vágytam. Ott megkönnyebbültem, felszabadultam, azonban amikor hazatértem, ugyanúgy nyomasztottak a problémák tovább. Ezért azt fogalmaztam meg magamnak, hogy számomra a legfontosabb, hogy itthon jól legyek. Hiszen ha itthon, a szürke hétköznapokon boldog tudok lenni, akkor már semmi sem okozhat problémát.

Nyitókép: Shutterstock