Ne keríts nekem pasit, köszi!

Amikor belekezd a mondókájába, olyankor hallom, ahogy egyesével robbannak szét az idegsejtek a fejemben. Ez pedig nagy probléma, ugyanis idegsejtből nem tudunk újakat növeszteni. Éppen ezért, ha nem muszáj, nem pusztítanám el őket.

Pedig milyen király lenne, ha senki nem akarná előásni nekem az Adoniszt valamelyik sötét lyuk mélyéről. Akinek az élete teljesen céltalan - sőt, az enyém is -, amíg meg nem ismerjük egymást.

Csöppentem már bele váratlanul olyan helyzetbe, ahol egy társaságban rám akartak tukmálni egy pasit. Az lett a vége, hogy szerencsétlennek három perc alatt kiforgattam minden szavát, és földbe döngöltem. Nem ő tehetett róla, de én nem viselem el azt, ha sarokba szorítanak.

Ne segíts, egyedül is képes vagyok elcseszni!

Fogadjátok el, hogy nélkületek is tudok választani! Nem mindig jól, de ez legyen az én bajom. Általában tudom, mit csinálok. És a döntéshozatal sem jelent gondot, mert nem félek a felelősségtől. Az önjelölt párkapcsolati tanácsadóktól viszont már annál inkább.

• Mi van akkor, ha nekem jó így?
• Olyan opció nem létezik, hogy nem akarok kényszeresen kapcsolatban élni?
• Hogy akkor is képes vagyok jól érezni magam, ha senki nem szórakoztat?
• Hogy nekem nem okoz gondot, ha reggel magamnak kell megfőznöm a kávémat?

Persze, az nagyon jó dolog, ha az ember megtalálja a társát, aki olykor még kedveskedik is a másiknak. De csak azért, hogy legyen egy biorobot kávéfőzöm, még nem fogok összejönni senkivel. Ahogy azért sem, hogy ne aludjak egyedül.

Nehéz felfogni ugye? Hát nem is csodálom.

A mai világban, ahol az ember életében minden héten más a "kicsim", a "drágám" az "életem értelme" és a "szerelmem", ez valóban egy értelmezhetetlen gondolkodásmód. Pedig nem is kérek sokat a világtól, csak annyit: ne akarjatok megmenteni a szingliségtől! Ha eljön az ideje, ígérem, választok valakit, aztán majd házasodom, gyereket szülök, majd bimbóvédőt, babaülést és sulitáskát is veszek...

Nyitókép: iStockphoto