Őrizd meg a méltóságod - akkor is, ha múlik a szerelem!

Aztán elfáradunk, feladjuk, és nézőpontot váltunk. Talán magunkban kell keresnünk a hibát? "Nem voltam elég, vagy talán túl sok is?" Mérlegre tesszük a külsőnket, majd sorra vesszük mindazt, amit nyújtottunk. Végül pedig azt kutatjuk, hogy miből adhattunk túl keveset.

A legfájóbb, legélesebb felismerést akkor kapjuk, mikor az exünk minket kezd hibáztatni mindenért, miközben önmagát feddhetetlennek és tökéletesnek állítja be. Ekkor döbbenünk rá arra, hogy nem túlságosan keveset, hanem - épp ellenkezőleg - méltánytalanul sokat kapott tőlünk: figyelmet, kedvességet, de legfőképpen időt. Mert aki úgy tud bántani, ahogyan ő, aki olyan mélyen akar a lelkünkbe karcolni, és - még egy utolsó - kegyetlenül fájó sebet ütni, az nem érdemelte meg mindazt, amit nyújtottunk neki.

Mert túlságosan makacs, önfejű és pökhendi volt ahhoz, hogy értékelni tudja azt a csodát, amit a párja varázsolt köré minden nap. Elfogadta, majd - szavak, tettek és köszönet nélkül - hagyta, hogy továbbra is csak kapjon. Ám ez nem mehet így a végtelenségig. És bár az ő szeméről sosem hullik le a hályog, a miénkről annál inkább, hiszen észrevesszük, hogy a kapcsolatunk egyoldalúvá vált. Hogy már nem a szerelemről, sokkal inkább a hatalom birtoklásáról szól, ez pedig összeegyeztethetetlen egy érzelmekben gazdag együttéléssel.

Azt hiszi, mocskot, sarat kell dobálni ahhoz, hogy felejthetetlenné váljon - ő és a kapcsolat lezárása is. Mert eddigi viselkedésével ellentétben, most mégis adni akar: bántó szavakat, szenvedést, szomorúságot. Hiszen tőle nem lehet csak úgy egyszerűen távozni...

Ekkor elkezdünk harcolni önmagunkért, és hinni abban, hogy egyszercsak megunja, mi pedig új életet kezdhetünk. Nem a győzelem a fontos, hanem a méltóságunk. Hiszen azt, amit adtunk, amivel őszinte szívünkből ajándékoztuk meg, nem sározhatja be. Majd eljön a nap, amikor rádöbbenünk, hogy igenis voltak jelek, észrevétlenül elrejtve a mindennapokban. Apróságuk ellenére komoly súllyal bírtak, hiszen a sok kicsi összeadódott, és nyolc éven keresztül ezer apró jel gyűlt össze...

Amikor pedig minden a helyére kerül, megtanuljuk, hogy nem kell többé harcolnunk - de érdemes mindig hinnünk!

Nyitókép: Shutterstock