Ismerősnek jelölt az ex, azóta csak rá gondolok.

Későn ébredtem azon a reggelen, és egyáltalán nem akartam Facebookozásra fecsérelni az időmet. De miközben sietősen kortyolgattam a kávémat, mégiscsak megnyomtam azt a kék "F" betűs ikont a telefonomon.

Valahogy úgy éreztem, segíteni fog abban, hogy elérjem a szükséges éberségi szintet - perceken belül kezdődött egy online meetingem. Az kétségtelen, hogy a home office legnagyobb előnye, hogy pizsiben, kócosan és smink nélkül is gond nélkül dolgozhatsz. De az agyadnak kell valami, ami felpörgeti. Ez egy pillanat alatt meg is történt: ismerősnek jelölt az exem. Mit exem?! Olyan régen volt az már, hogy voltaképpen vicces exként definiálni őt. Mindenesetre az enyhe kézremegés és a heves szívdobogás nem ezt támasztotta alá.

Pedig Isten lássa a lelkem, ő már jó ideje nem része az életemnek, és régóta nem gondolok rá. De a szakításunkat követő években bizony sokáig keringett bennem az a millió monológ, amellyel próbáltam alátámasztani, hogy jó döntést hoztunk. Persze mindig a fülembe csengett, ahogy kijelentette: "hoztál". Azt már nem tette hozzá, hogy: "mert nem mertem elköteleződni".

Bár az útjaink szétválása után mégis lehorgonyozásra kényszerült. Hamar apát csinált belőle az amúgy meddőnek titulált utódom. Igazából nem is tudom, hogy sírni, vagy inkább kínosan kacagni kell-e azon a férfin, akit egy ilyen ócska és ősrégi trükkel csőbe lehet húzni. Azon most ne mélázzunk el, hogy én még bőven a szakításunk okozta sebeket nyalogattam, amikor ők már gömbölyödő pocakkal sétálgattak a vásárban. Nekem úgy tűnt, hogy élvezi. Ugye így volt, Édes?

Forrás: Shutterstock

Ez pokolian fájt akkor, és valamelyest még most is. Egyrészt nevetséges, másrészt nagyon is érthető az, hogy még ma is éget miatta a szégyen. Mert egy olyan embert szerettem teljes valómmal, aki annyira sem tartott, hogy legalább egy minimális gyászidőt tartson utánam. A haverjaid erre azt mondták, hogy társfüggő vagy. Egyetértek. Csakhogy ez nem ment fel az alól, hogy két hónappal az elköltözésem - szerinted a szakításom - után már egy másik nővel gyűrted össze az általam vásárolt lepedőt.

Nyilvánvaló, hogy - kilenc évvel az elválásunk után is - komoly érzelem cunamit indított el bennem egyetlen jelölésed. Lelkesedésemben azonnal visszajelöltelek, mert mélyen belül hittem, hogy ez azt jelenti: végre újra kommunikálni kezdünk. Mert ebben a mai elfoglalt világban mi a francnak jelölnél be embereket, ha nem akarsz velük egy szót sem váltani?

Pedig ez volt a helyzet - bár akkor még ezt nem tudhattam. Csupán azt, hogy a meetingemhez már nem kellett a dupla kávé, mert az adrenalin szétáradt az ereimben. Fél szemmel folyton azt lestem, hogy írtál-e már. Meg voltam róla győződve, hogy csak idő kérdése, és felugrik a kis chat ablak. Beszélgetni kezdünk, és idővel talán egy kávé mellett elmagyarázod, hogyan voltál képes mást ölelni, ha elvileg még engem szerettél.

De hát hiú ábrándokat kergettem veled kapcsolatban - ismét. Több mint fél éve ismerősök vagyunk, lelkesen lájkolgatod a bejegyzéseimet, de egy árva hangot sem hallani felőled. Ugyanakkor, ha tudni akarod, Édes, sikerült a játszma. Azon a napon, amikor újra bekukkantottál az életembe azon a nyomorult közösségi platformon, visszaköltöztél a gondolataimba.

Tudom, hogy érdekel, ezért most elmondom: álmodtam veled. Nem is egyszer. Sőt, bár nem lenne jogod tudni, álmomban és a képzeletemben újraéltem a szeretkezéseinket, a mámorban és egymás ölelésében töltött éjszakáinkat. Nem tagadom, azóta sem akadt riválisod, ha a szexről van szó - nyugodt lehetsz, Édes, felülmúlhatatlanul jó szerető vagy. Csak párkapcsolatra alkalmatlan.

Létai Dóra novellája.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?