A lomtalanítás megvolt, de a lelked még nem kiadó. Hiába toporog a küszöbön néhány önjelölt lakó, te kiteszed a "felújítás alatt" táblát. Hiszen hogy akarhatna bárki is belépni, hogy van mersze egyáltalán bekopogtatni, amikor még alig pár hónapja raktad ki azt, akiről azt gondoltad, örökös bérlője lesz? Sokat csalódtál, és te is okoztál már csalódást eleget.
Ez visszavonhatatlanul felégette benned az érzéseket, a hitet, a reményt, kiölte a vágyat és a bizalmat. Talán nem végleg, de... most nem akarsz több kockázatot. Sőt. Elgondolkodsz azon, hogy szeretnél-e egyáltalán bárkit is beengedni valaha ebbe a féltett zugba.
Sokan próbálják tartani benned a lelket, és ezzel biztatnak: "Ne mondd, hogy neked nem kell többé senki! Az ember társas lény. Miért hiszed, hogy pont te, aki úgy tele vagy érzésekkel, majd pont te fogsz egyedül élni?! Hidd el, majd eljön az új szerelem, ha itt lesz az ideje. Akkor is, ha nem akarod..." Vigasztalni próbálnak, pedig nincs miért.
Mert eljött az a pillanat, amikor azt mondod: most meg kell állni. Miért nem értik meg, hogy most jó ideig nem kell senki? Hogy képtelen vagy kitárni a szívedet?
Nagy a csend odabent. A kongó üresség. Jársz-kelsz magadban, de te is tudod... üres lélekbe nem jó beköltözni. Az üres lélek olyan, mint a bútorozatlan lakás. Hideg. Rideg. Még ahhoz is fáradt vagy, hogy nekiláss a munkának, hogy magadba szívj pozitív élményeket, érzéseket, nemhogy a szerelemhez. Elfogyott a szufla, nincs energia.
Szöszölsz, molyolsz, nem fűlik még a fogad ahhoz, hogy lakhatóvá tedd, sem a lakásodat, sem a lelkedet. Talán egy-egy éjszakára, kis időre helyet adsz valakinek, de pontosan tudod, ennél többet nem várhat. Mert még nem vagy rá képes.
Van, aki próbálkozik. Van, aki távozik. Van, aki látszat ragaszkodással próbál enyhíteni a szabályokon, de te átlátsz már rajta, és tudod: akarata beteges. Nem ide való, ki vele! Általában még azt sem engeded, hogy bekukucskáljanak a falaid mögé. Még emésztesz. Még nem vagy alkalmas rá, hogy idegen tekintetek fürkésszenek.
Ahhoz, hogy megint be tudj fogadni valakit, színek kellenek. Ingerek. Érzések. Ha már be tudod ezeket engedni, készen állsz. És egyszer talán lesz valaki, aki nem feldúlni akarja, nem játszótérnek használja a lelked, hanem csak nyugalmat talál benne - és csendesen, minden hangoskodás nélkül belakja majd, örökös bérlőként.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.