Mikor fogják már fel, hogy az élő nyúl nem húsvéti játék?!

Szerencsére egyre többen viszonyulnak tudatosan az állattartáshoz és tájékozódnak az alapvető állatvédelmi kérdéseket illetően, az állatmenhelyek mégis minden évben borzasztóbbnál borzasztóbb sztorikkal állnak elő az emberi felelőtlenséggel, szívtelenséggel és – mondjuk ki – butasággal kapcsolatban.

Ennek a faék egyszerűségű hozzáállásnak az oka sok esetben a puszta információhiány, hiszen

A tavasz, a jó idő és a kölyökállatok, fiókák születése rengeteg család kedvét hozza meg az állatvásárláshoz, ám azzal nem mindenki számol, hogy az adott élőlény akár 10-15 évig is elél – már ha addig nem teszi el őt láb alól egy felelőtlen, gazdinak nem nevezhető emberszabású.

Az még talán a jobbik eset, mikor az újdonsült gondviselők felismerik, hogy túl nagy fába vágták a fejszéjüket, és visszaviszik az állatot oda, ahonnan örökbefogadták vagy vásárolták.

Nekem sajnos mindig tudnak újat mutatni azok az írások, melyeket a menhelyek, állatotthonok, alapítványok tesznek közzé olyan ócska, sokszor tragikomikus kifogásokkal, melyek kíséretében a gazdijelöltek visszadobják hozzájuk a jobb sorsra érdemes jószágokat.

Hogy csak néhány példát említsek:

„Nem jön, ha hívjuk." (Az az eb, aki aznap került hozzájuk és újdonsült nevét is akkor hallotta először, tehát esélye sem volt azt néhány óra alatt megtanulni.)

„A szomszéd kutyák őrülten ugatnak, ha meglátják, és ez kellemetlen nekünk."

„Büdös."

„A feleségem nem tudta, hogy hazaviszem, és mikor meglátta, hallani sem akart arról, hogy megtartsuk."

„Túl bújós."

„Túl nagyra nőtt."

„Már nem olyan cuki, mint kölyökkorában."

A felelőtlen örökbefogadók minden évben rengeteg munkát adnak az állatotthonoknak húsvét után. Hatalmas tévhit, hogy egy nyúl egész életében elvan egy 90x50-es ketrecben, és hogy ideális háziállat kisgyermekek számára, hiszen nem ragadozó, tehát elvileg nem veszélyes, és „a szénázás-orrbillegtetés-bogyózás kombón kívül sok mindent úgysem csinál."

Ezek az állatok a hiedelmekkel ellentétben komplex szociális hálóban élnek társaikkal, tehát a legjobb döntés minimum két példány együttes tartása. Ebben az esetben felmerül az ivartalanítás kérdése is, ami nemcsak a tapsifülest kímélheti meg a későbbi egészségügyi panaszoktól, de a gazdi is mentesül a problémás viselkedésből fakadó kellemetlenségektől.

Tudtad, hogy egy kifejlett nyuszinak legalább napi négyórányi aktív mozgásra van szüksége? Ezt a gazdik általában a nyúlbiztossá tett lakásban, jó idő esetén egy kültéri kifutóban biztosíthatják kedvencük számára.

Tapsi Hapsival ellentétben egy valódi ugrifüles nem csak répát fogyaszt, változatos napi menüre van szüksége, mely magába foglalja a tápot, a szénát, a friss leveles zöldeket, illetve más gyümölcsöket, zöldségeket, valamint az étrendkiegészítőket is. Ezek a négylábúak az étkezéseken túl is imádnak rágcsálni, hiszen így biztosítják az állandó fogkoptatást, tehát elengedhetetlen, hogy biztonságos rágókák álljanak rendelkezésükre, különben a bútorokon és a kábeleken élik majd ki természetes ösztöneiket.

Mindezek ismeretében nyilván egyértelművé vált, miért nem ajánlják a szakértők a meggondolatlan élőnyúl-ajándékozást. Mert míg egy plüssnyuszinak nem okoz traumát, ha az ünnepek után megunják és kidobják, egy hús-vér állatról ez nem mondható el.

Nyitókép: Shutterstock