Egy nárcisztikus baromnak köszönhetem, hogy megtanultam szeretni önmagam

Mindig azt éreztem, hogy kevés vagyok. Persze, vannak jó tulajdonságaim, külső, belső egyaránt, de a bennem lévő önbizalomhiány nem engedte, hogy ezeket szeretve elfogadjam magam. Mindig az volt előttem, hogy miben vagyok kevesebb és hiányos más emberekhez képest. Ez persze társult egy nagy adag szeretethiánnyal is, mert mindentől függetlenül vágytam arra, hogy szeressenek. Elvártam ezt úgy, hogy közben magamat egyáltalán nem szerettem.

Mivel nem szerettem magam az élet olyan férfiak karjaiba sodort, akik nem becsültek és nem tiszteltek engem. Erre az elsőnél és a másodiknál nem igazán jöttem rá, viszont

Hosszú idő telt el azóta, viszont még most is tisztán előttem van a kép, amikor elindult a kezed felém és tudtam, hogy ezt már nem tudom kivédeni. Nem akarom magam áltatni, csakis magamnak köszönhettem. Te nem voltál más se akkor, se előtte, mint amilyen valójában vagy. Egy nárcisztikus, szorongó és szeretethiányos ember, aki elől minden normális és épeszű ember menekül. Én viszont valami olyat akartam beléd látni, amilyen soha nem voltál. Te egy ugyanolyan csupasz fenyőfa voltál, mint a többi férfi, aki átvert és kihasznált, és akit én gyönyörű, csillogó díszekkel teleaggatva olyan karácsonyfaként láttam magam előtt, aminek köze nem volt a valósághoz.

Legbelül én is tudtam, hogy valami nem jó, hogy mélyen, legbelül nem vagyok boldog, viszont féltem kiállni magamért és változtatni. Inkább hagytam magamat a földbe döngölni és azt erősíteni, hogy tényleg nem vagyok elég jó. Pedig valójában a saját érzéseidet vetítetted rám és abból táplálkoztál, hogy engem lenyomtál és megaláztál. Sajnos hagytam, talán túl sokáig is, mint kellett volna, de aztán akkor este tényleg felébredtem a rémálomból.

Hosszú idő után végre tisztán láttam. Tudtam, hogy a feladatom az, hogy végre magamat helyezzem a saját listám első helyére, a hozzád hasonló önimádó pasikat pedig örökre száműzzem az életemből.

Hogy mit tanultam meg?

Hogyha én szeretem és becsülöm magam, akkor megtanulom azt is, hogy mi az, amivel rendelkezem, mennyit is érek valójában.

Egyszerűen nem éri meg rájuk vesztegetni az időmet és az energiámat. Amikor végre a tudatomra ébredtem, az még egy szinttel feljebb emelte saját magam elfogadását és megerősítette bennem azt, hogy milyen egyedülálló és különleges vagyok. Továbbá azt is, hogy én igenis úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok. Ha én így szeretem, és jól érzem magam a bőrömben, akkor olyan embereket fogom magam köré bevonzani, akik szintén így fognak érezni irántam.

Akkor ezt még nem tudtam, ezáltal nagyon sok sebet ejtettem magamon. Persze, akkor azt éreztem, hogy életem legnagyobb fájdalma elveszíteni téged, pedig valójában a legjobb dolog történt velem akkor, amikor kiléptél az életemből. Megszerettem saját magam és azóta nem túlélem, hanem végre élem az életemet.

Nyitókép: Shutterstock