Nem vágytam nagy dolgokra, de neked mindig minden fontosabb volt nálam

Azt mondtad, minden egyes problémát felnagyítok, és valójában sosem volt akkora a gond, mint amekkora feneket én kerítettem neki. A problémáinkat főként az okozta, hogy sosem számoltál be a betervezett programjaidról, így bármit is szerveztem kettőnknek, te nyugodt szívvel lemondtad azt, mondván, a barátok is fontosak. Az egyik amiatt, mert most szakított a barátnőjével, a másik elveszítette az állását, a harmadiknak meg már ki tudja, mi baja volt.

Ezek a mondvacsinált okok eredményezték azt, hogy végül már én is lemondtam a közös programokról, mivel előre tudtam, hogy nem lesz azokból semmi. Szerinted nem tudtam spontán lenni, mindent előre le akartam szervezni, mindenről tudni akartam. Szerinted. Szerintem meg belefáradtam a visszautasításba és már meg sem próbáltam kreatív lenni.

Nem én voltam az, aki programokat szervezett ahelyett, hogy velem is töltött volna némi időt, lévén, hogy vajmi keveset találkoztunk. Jó lett volna ezt az időszakot feldobni egy romantikus vacsival, vagy csak sétálni a város szikrázó fényeiben, de hát az kevés, ha csak az egyik fél akarja. Pedig nem vágytam eget rengető programokra, csupán apróságokra, de mindig volt valami kifogás. Sose volt jó úgy semmi, ahogy én akartam. Ebből adódtak a vitáink is, amikkel meg te nem tudtál mihez kezdeni.

Az életünk sose volt fenékig tejfel, de én úgy érzem, hogy mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy ez működjön. Te viszont hátat fordítottál nekem és inkább vetted a kabátodat, majd ridegen kisétáltál az ajtón. A bejárati ajtón, amin most én fogok örökre kisétálni, mert elegem lett, hogy engem hibáztatsz a vitákért, hogy sose beszélünk meg semmit, így én csak gyűjtöm a feszültséget magamban.

Az éles szóváltásainktól végleg búcsút mondhatsz. Nem lesz, aki idegesít, nem lesz, akit hibáztathatsz, és nem lesz, aki miatt folyton le kell fújnod a baráti estéidet. Nem lesz senki, aki miatt esténként idegesen hajtod a párnára a fejed. Nem kell többé velem töltened az estéket, sőt többé a szüleimhez sem kell eljönnöd, teljesen fölösleges.

Az élet nagy tanítómester. Egy ilyen kapcsolat arra tanított, hogy mielőbb kilépjek belőle, hiszen két ember útja sehová sem halad úgy, hogy az egyikőjük önző módon csak arra koncentrál, hogy mi a jó neki, de sose veszi figyelembe a társa igényeit.

Nyitókép: Shutterstock