Nem gondoltam volna, hogy 35 évesen még nem lesz családom

Szeretnék egy boldog párkapcsolatot és gyerekeket, akiktől hangos lesz a ház, akik miatt minden napom csodaként indul. Most már ennyi idő elteltével határozottan erre vágyom. Egy szerető és megértő társra, aki mindig mellettem áll, és akivel végre családot alapíthatok. Szeretném, ha velük együtt újra felfedezhetném a világot.

Egy ideje érlelődik bennem, hogy jó lenne, ha már lenne párom, akivel együtt tervezhetnénk a jövőnket. A legutóbbi 10 éves osztálytalálkozómon már a lányok nagy részének volt családja, és legalább egy gyerkőce. Mindenkit boldognak láttam, de akkor még csak barátkoztam a gondolattal, hogy ők már majdnem mindannyian édesanyává váltak. Az anyaság számukra felért a legnagyobb csodával.

Amikor rám terelődött a szó, hárítottam, mondván még mindig van időm, most egyéb dolgok foglalják le a gondolataimat. 29 évesen még valóban volt, de most már egyre inkább ketyeg az a bizonyos óra. Érzem a nyomást, és azt, hogy az évek gyorsan telnek, jóformán észre sem vettem, de betöltöttem a 35. életévemet. Mintha az idő kicsúszna a kezeim közül és már csak bottal üthetném a nyomát.

Néha rám tör a pánik, manapság ugyanis nem egyszerű rátalálni a párunkra, így még egy pici türelemre lesz szükségem. Pedig már nagyon szeretném magam mögött hagyni a szingli éveket, helyette olyan párkapcsolatra vágyom, amiben biztonságban érezhetem magamat, és nemcsak párra találhatok, de egyben saját magamat is megtalálhatom. A szingli időszakomat főként a húszas éveimben élveztem, mára azonban úgy érzem, hogy leáldozóban van ez az időszak és szeretném mielőbb a hátam mögött hagyni.

A randizgatás olykor nagyon kegyetlen tud lenni. Több olyan férfival is találkoztam az elmúlt időszakban, akikkel megvolt a kezdeti összhang, őket mégis elriasztotta az elköteleződés gondolata. Én pedig már azt érzem, hogy igencsak ketyeg a biológiai órám, és ha sürgetni nem is szeretnék senkit egy randi után, ám, ha látom az illető férfin, hogy még csak meg sem fogant benne az elköteleződés gondolata, akkor általában gyorsan továbblépek.

Remélem már nem kell túl sok fölösleges kört futnom azért, hogy megtaláljam a társamat, és gyorsan kopogtat majd a bejárati ajtómon.

Nyitókép: Shutterstock