Én nem értem a férfiakat! Vagy ők a furák, vagy én...

Azt már évekkel ezelőtt megállapítottam, hogy nem értem a férfiakat és ez azóta sem változott. Legutoljára épp szilveszterkor futottam bele egy olyan helyzetbe, ami azóta is egy kérdőjel számomra. Egész este egy sráccal táncoltam, beszélgettem, olyannyira kisajátított magának, hogy amikor mással mentem táncolni, pár perc múlva megjelent a táncparketten mellettem. Mint egy kutya, kijelölte a területét, ami jelen esetben én voltam. Hajnali 2-kor aztán nagyvonalúan felajánlotta, hogy hazakísér, ami szerintem ritka a mai világban. Persze, megfordult a fejemben, mi van, ha van hátsó szándéka, de egyáltalán nem úgy viselkedett, mint aki le akar teperni az első éjszaka.

Persze, nem ő volt az első fura pasi, akivel összefutottam életem során. Nagy kedvencem volt az a srác, aki előadta, hogy a vallási irányultsága miatt önmegtartóztató és állhatatos életet szeretne élni, majd miután megírtam neki, hogy szerintem nem egymást keressük, azért megkérdezte, hogy lenne-e esetleg kedvem egy kötetlen szexuális kapcsolathoz. Pislogtam nagyokat: hogy jön össze az önmegtartóztatás és a kötetlen szexuális kapcsolat??? Ha már itt tartunk, azt a srácot sem értettem, aki már azon kiborult, hogy meg mertem kérdezni, melyik középiskolába járt. Egy városból származtunk, gondoltam, ez jó témaindító kérdés lehet. Tévedtem.

Ahogy az is, amikor egy sráccal megbeszéltem egy randit, s amikor előző nap rákérdeztem, hogy akkor másnap találkozunk-e, lazán megírta, hogy nem, ő nem ér rá, elutazik. Amikor visszaírtam neki, hogy talán ezt jelezhette volna felém, elküldött a fenébe. Olyan is előfordult nem egyszer, hogy egy férfi azért nem akart velem többször találkozni, mert nem akartam vele lefeküdni a harmadik randin. „De hát felnőttek vagyunk!" - mondták, ami igaz, de ettől még nem akarok fűvel-fával ágyba bújni.

Ilyenkor azért mindig elgondolkozom azon, miért van az, hogy ilyen férfiakat vonzok be az életembe? A pasik nagy része defektes vagy az ő szemükben én vagyok az? Vagy lehet, hogy könnyen rásütjük a másik emberre, hogy fura, anélkül, hogy több időt adnánk annak, hogy megismerjük? Az biztos, hogy mindannyiunk fejében van egy kép az igaziról, amit elképzeltünk és ha valaki ebbe nem illeszkedik bele, akkor könnyen rásütjük a „nem elég jó" bélyeget. Nyilván ez sem szerencsés, viszont tény, hogy senki nem akar számára fura emberekkel ismerkedni.

Kivéve egy srácot, akivel évekkel ezelőtt randiztam. Ő normális volt és épp ezért imádta az őrült lányokat. Szeretett mindent, ami szokatlan volt és megbotránkoztató, őt ez tüzelte fel, valószínűleg ezzel kompenzálta, hogy ő túl normális. Kinek a pap, kinek a papné, én továbbra is normális férfiakra vágyom.

Nyitókép: Shutterstock