Hitegettél az újrakezdéssel, mégis én futottam utánad

Még szeptemberben mondtuk azt, hogy bölcsebb elengedni egymást. Én hiába szerettelek, nem tehettem semmi mást, csak engedtem az akaratodnak, ahogy korábban minden alkalommal tettem. Mindig tehetetlen marad az a fél, akivel szakítanak. Próbáltalak elfelejteni és mámoros bulikban kiadni a bennem lévő feszültséget, stresszt és negatív gondolatokat, mégis minden alkalommal tudtam: olyan senki sem lehet, mint te.

Rád vágytam akkor is, amikor üzentél a pendrive miatt. Tudtam, hogy nem ürügyként használod, hanem csak szükséged van rá.

Először végig mértél, majd makacsságod egy szempillantás alatt alábbhagyott és érzelem tükröződött addig eltökélt tekinteteden.

Egy padon ülve nyilatkozott meg az az őszintének ható oldalad, amit sosem láthattam a két közös évünkben. Nem találtad a szavakat, majd kibökted: álmodban sem gondoltad volna, hogy találkozásunk így fog rád hatni. A végleges lezárás gondolatával indultál el otthonról, majd – elmondásod szerint – engem megpillantva rájöttél: vissza akarsz szerezni. Alig tudtam vissza fogni az érzéseimet, olyan boldogság lett úrrá rajtam, mégis miattad nem adhattam át magam az érzéseimnek. Csókok között úgy indultunk haza mindketten, hogy egy új esély ajtaját nyitottuk ki az imént.

Mások előtt büszkének hatott minden gesztusod, mosolyod és felém irányuló pillantásod, de a négy fal között megmutattad valódi szándékod: eszed ágában sem volt ebbe a szükségesnél több energiát belefektetni.

Épp úgy, mint az elején, mindvégig számíthattál a támogatásomra, a segítségemre: együtt festettem és vakoltam veled a lakásod falait és ha kérted, akkor vittelek az autómmal bármikor és bárhova. Nem vártam volna sokat, csak némi kedvességet, érzékenységet, bármi erőfeszítést, amelyből tudom: a találkozásunkkor nem üres jelentésű szavak hagyták el a szádat. A legmegalázóbb talán az volt, hogy egykori vad, éhes éned sehogy sem tudtam felébreszteni és sosem volt kedved egyáltalán hozzám érni. Tudom milyenek voltunk, éppen ezért fájt ilyen nagyon.

Így, amikor beleuntam a folyamatos visszautasításba és a játszmázásaidba, felkerestelek először üzenetben, hogy beszéljünk. Ismét jött a dráma. Folytassam, ha belekezdtem, így feltártam az érzéseimet. Nem tudtál ezekkel mit kezdeni.

Elengedtük egymást és az újrakezdést végleg, melynél tényleg hittem, hogy vissza akarsz szerezni, de valójában erre csak én vágytam.

Nyitókép: Shutterstock