Megjátszom, hogy tökéletes a kapcsolatunk, és közben belehalok...

Meghatározó pillanat volt, és nem csak azért, mert szétzúzta az elmúlt időszak hazug boldogságát. Azért is, mert öt perc alatt döntenem kellett: sírva és tombolva fogadom, felelősségre vonom, amiért megcsalt, vagy bölcsen úgy teszek, mint aki nem tud semmit. Megvárom, míg hamuvá porlad a fellángolás... Hiszen csak arról lehet szó, egy múló szenvedélyről, amit idővel megun. A mi kapcsolatunk nem mehet tönkre!

Persze, hamar rájöttem, hogy ez butaság. A nő eltűnt ugyan, de jött helyette másik. Aztán újabb és újabb. Már nem voltam naiv, figyeltem. El kellett fogadjam, hogy Máté nem tud másképp élni. És azt is, hogy én meg nélküle nem tudok... A szakítás minden szempontból borzalmas lett volna.

A döntésemmel persze örökre megpecsételtem a sorsom. Meghunyászkodó, földbe tiport, megunt nőként élek, akinek az egyetlen vigasza, hogy halálra bosszantja az undok ismerőseit az interneten tálalt látszat tökéletességgel. Igen, ez maradt nekem. Így kompenzálok. Tudom, hogy szánalmas, de nem érdekel. Kimondhatatlan örömet okoz, hogy legalább a Facebookon felépítettem magamnak a tökéletes kapcsolatot.

Máté sem bánja ezt, sőt... Mintha egy kimondatlan egyezség működne köztünk, ami segít túlélni az unottan együtt töltött estéket, a gépiesen lefolyt szeretkezéseket, a közös programokat. Minden nőügyét diszkréten intézi, talán még a legjobb barátja sem tud a szeretőiről, szóval, nem nehéz eljátszani, hogy szuperul élünk. Ha valaki végiggörgeti az idővonalunkat, könnyezésig meghatódhat a fotók láttán. Nyaralások, hétvégék, boldognak tűnő közös esték... Már profi vagyok a hamis pillanatok tálalásában.

Nem látják, hogy nem beszélgetünk - helyette kiposztolom a szülinapomra kapott gigantikus csokrot és az álomfülbevalót. Nem látják, hogy hetekig nem nyúl hozzám az ágyban - de olvashatják a pajzán évődéseinket, amiket kommentben nyomunk a képeink alatt. Nem látják, hogy esténként sírok elalvás előtt, mert még álmomban is hallom az sms-ek pittyegéseit. Egy kisminkelt, dögös mintabarátnőt látnak csak, mert én ezt akarom.

Mert már csak így tudok túlélni. Ebben a mesevilágban, amiben örök álomba ájultam, mint Csipkerózsika - és nem tudom, valaha felébredek-e belőle. Talán így fogok meghalni is. Hogy mindenki azt hiszi, boldog voltam.

Enikő történetet Greta May jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock