Csak arra vágyom, hogy valaki kibogozza az összekuszálódott lelkemet

Először megdöbbentem ezeken a szavakon. Nem értettem, hogy láthat ennyire másnak, mint amilyen vagyok. Nem voltam veszélyes évszak, még véletlenül sem, csupán féltettem a szívemet a fájdalomtól. Nem akartam kiszámíthatatlanul viselkedni, csupán összezavartak azok a jelek, amiket tőle kaptam, és egyszerre próbáltam védeni magamat a csalódástól, közben pedig minden erőmmel túllépni a félelmeimen, és jelezni számára, hogy vonzódom hozzá. Azért fájtak annyira a szavai, mert úgy éreztem, hogy olyan játékszabályok szerint kell játszanom, amiket nem ismerek, így pedig lehetetlen volt nyernem.

Az egyik pillanatban úgy éreztem, hogy megtört a jég, és végre igazán közel kerültünk egymáshoz, a másikban elmondta, hogy elbizonytalanodott, mert megjelent egy nő a múltjából. Miután ezt elmondta, magához húzott és megcsókolt. Egyik nap megfogta a kezemet mindenki előtt, de utána két napig nem jelentkezett. Később azonban, amikor végül minden kapcsolatot megszakított velem, és tudtomra adta, hogy az én hibám, mert veszélyes évszak vagyok, megtanultam pajzsot készíteni ezekből a szavakból. Úgy döntöttem, ha veszélyes évszak vagyok, hát legyek igazán veszélyes évszak.

Ez a férfi tanította meg azt, hogy az őszinte szavak nem mindig érnek célt. Hogy a sebezhetőséget könnyű kihasználni. Elhitette velem, ha megmutatom a teljes lelkemet, azt, aki igazán vagyok, minden hibámmal és furcsaságommal együtt, nem kellhetek senkinek. Egy idő után sikerült annyira tökéletesre fejleszteni a pajzsomat, és annyira ügyesen elrejtettem magamat, hogy már én is elfelejtettem, milyen vagyok valójában. Bár a szívem szenvedett, és másra sem vágytam, csak igazi érzelmekre, képtelen voltam magamból bármi igazit kipréselni. Egy idő már azt sem vettem észre, ha valaki őszinte érdeklődéssel közeledett felém.

Utólag már képes vagyok belátni, hogy annyira megviselt ez a hamvába halt szerelem, hogy sokáig akaratlanul minden szembejövő férfin bosszút álltam. Képtelen voltam bárkit is komolyan venni, és meggyőződésem volt, hogy pusztán azért vonzódnak hozzám, mert ügyesen tudom rebegtetni a szempilláimat. Egy megugorhatatlan lécet állítottam minden férfi elé, és kivételesen én hoztam azokat a bizonyos, folyamatosan változó játékszabályokat. Így természetesen senki nem tudott nyerni velem szemben.

Titkon azonban mégis arra vágytam, hogy valaki a páncélom mögé lásson. Hogy valakit ne tudjak megtéveszteni a hosszú szempillákkal, a rövid szoknyákkal, s valaki lássa meg a kiszámíthatatlanságom mögött rejlő sérülékenységemet. Ha pedig meglátja, ne forduljon sarkon azzal, hogy veszélyes évszak vagyok, hanem kezdje el kibogozni az összekuszálódott lelkemet. Egyszer valaki igenis engem akarjon, mindenek felett, s ezt ne pusztán szavakkal adja a tudtomra, hanem tettekkel. Hogy ne én görcsöljek azon, hogy megmutassam magam, hanem ő görcsöljön azon, vajon mikor mutatom meg magam.

Nyitókép: Shutterstock