Férfivélemény: Szeretlek, de néha olyan jó egyedül lenni!

Nem túlzok, amikor azt mondom, mindig is arra vágytam, hogy valaki várjon rám otthon, és én is várhassak haza valakit. Közös lakás, közös élet, a felnőtté válás csalhatatlan jelei, amikor nem is kell más csak egymás társasága. De mégsem jó mindig mindent együtt csinálni.

Jól esik most arra gondolni, hogy bármi is történjen, már nem nekem egyedül, hanem mi nekünk közösen kell megküzdenünk vele. Nem csak akkor tudok valakire támaszkodni, ha rosszra fordulnak a dolgok, hanem van kivel együtt örülni, átélni a jót, a boldogságot. Mindezért nem tudok elég hálás lenni, és remélem ő is érzi otthon, hogy mennyire sokat köszönhetek neki.

Épp ezért tölt el rossz érzéssel, amikor arra vágyom, hogy kicsit mégis egyedül legyek. Ne kelljen alkalmazkodni máshoz, ne kelljen előre beosztani az időmet, gondolkodni a következő ebédeken, hanem engedhetem magam folyni az idővel. Hallgathatom a kedvenc zenéimet fülhallgató nélkül, nem kell reggel óvatosan, csendben pakolászni a konyhában, és akár az ágyban fekve, elalvás előtt is sorozatozhatok.

Nem várnak el tőlem semmit otthon, főleg azt nem hogy kiszolgáljam a páromat. Nem KELL mindig ebédet főzzek, simán rendelhetnénk is, de én egyszerűen szeretek adni, gondoskodni, tervezni a közös életünket. Néha viszont jól esik a láblógatás, a kötelesség nélküliség, az elvonulás lehetősége, amit gyerekként tapasztal meg az ember.

De csak akkor hallom meg a saját gondolataimat, amikor egyedül vagyok. Sokan egy esti forró fürdő során is fel tudják tölteni magukat annyira, hogy másnap újult erővel vágjanak bele a hétköznapi kalandokba. Nekem viszont kell legalább egy nap, néha több is, hogy teljesen megtisztuljak, ne foglalkozzak a munkával, a teendők listájával és csak magamra figyeljek. Ehhez pedig kell, hogy egyedül legyek.

Forrás: Shutterstock

Arra jöttem rá az évek során, hogy az sem jó, ha túl sokat hallgatom a belső hangomat, ha állandóan a múlton rágódom és mindig a jövőt tervezgetem. Nem egészséges, ha sokat elemzi magát az ember, ha minden mozzanatot ízekre szed és keresi a mögöttes okokat. Nem egy felsőbb hatalom irányítja az életünket, vagy gördíti elénk a köveket. Nem mindenről a karma, a sors, vagy a Jóisten tehet.

A túlagyalás nem jó megoldás, de néha teret kell engedni a gondolatoknak, megnézni, hogy hol tartunk, megfogalmazni, mit is szeretnénk és ilyenkor kegyetlenül ki kell hajigálni azokat, amik csak lehúznak minket. A szellemi lomtalanítás nem megy akkor, amikor a napjaink csak a munkába rohanás, majd hazaérkezés körül forognak, amikor otthon sem tudunk leülni, mert szalad a lakás, és futnunk kell utána. Közben tanulni is kéne a németre, meg járni edzeni, mert fiatalon úgy gondolja az ember, hogy minden szabadidejét be kell tábláznia.

Lelkifurdalásom van emiatt, mert sehol sem mondják vagy mutatják azt, hogy egy boldog kapcsolatban az embernek szüksége lenne az egyedül töltött percekre.A filmekben, sorozatokban is mindig azt láttam, hogy a szinglilét magánéleti problémáira a párkapcsolat a megoldás. Amint megtalálod álmaid párját, huss, elszállnak a gondok és onnantól kezdve helyreáll a lelkivilágod. Valamiért nem raktam össze fejben, hogy ha ez tényleg így van, akkor mégis mitől mennek tönkre a kapcsolatok?

Szeretném azt hinni, hogy a kommunikáción múlik minden, mert ha megvannak az őszinte szeretet, kölcsönös tisztelet alapjai, akkor a párunk elfogad minket minden hibánkkal együtt. Ha nekem szükségem van fél nap magányra, akkor megadja nekem, miközben titkon azért mégis ott figyel rám a háttérből. Cserébe én is megteszek mindent érte, és csak azért nem írom, hogy áldozatot hozok, mert ez az egész természetesen jön, hogy odafigyelek rá, arra hogy neki is jó legyen. Mert már nem csak én, hanem mi vagyunk.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek