Repes a szívem, mert megélhettem, hogy visszatért az ABBA

Nekem szükségem van a zenére. Nem csak egyszerűen fontos számomra, hanem létszükséglet, nélküle összenyomna reggelente a tömeg a villamoson, megsüketítene az utca forgalma, nem kapnék levegőt ebben az ész nélküli vibrálásban.

A zene pihentet, segít fókuszálni, a megfelelő vágányra tereli a gondolataimat, elcsendesíti a felesleges hangokat a fejemben. Ilyenkor nem hallom, ahogy a problémák megállás nélkül duruzsolnak. Ez persze nem mindig működik, sőt előfordul, hogy a szomorú, sötétebb dalok csak felerősítik ezeket az érzéseket, és még mélyebbre húznak, de erre is szükségem van.

A zene fel is tud pörgetni, erőt és ritmust ad bizonyos helyzetekben, motivál abban, hogy még jobb legyek. Az ilyen esetek a ritkábbak, sokkal jobban szeretek elmerülni a múltban, a partról szépen belecsúszni az emlékek lágy, meleg folyamába és hagyom, hadd sodorjon a víz tehetetlenül.

Mindig keresem az újabb dalokat és összeállítom belőlük a hangulatomhoz passzoló lejátszási listákat. Vannak azonban olyan biztos pontok az életemben, amik bármikor ki tudnak húzni a bajból. Elterelik a sötét felhőket, támaszt nyújtanak, megoldást adnak a problémákra, és mindig akkor fedezem fel a régebbi kedvenc dalok igaz jelentését, amikor az útmutatásra a legnagyobb szükségem van. Így történt ez Adele esetében is, és így van ez az ABBÁ-val is.

Tudom, pontosabban érzem, hogy mennyi ember tartja őket csak egy tingli-tangli popegyüttesnek, akik szerintük semmi értékeset nem tettek le az asztalra. Igaz lehet, hogy a svéd négyes dalszövegei nem ütnek meg költői magasságokat, a legtöbb daluk már-már közhelyesen a szerelemről szól és könnyebb lehetett összerakni őket, mint egy IKEA asztalt. Minden látszat ellenére, az ABBA viszont pont az egyszerűsége miatt hatott.Nyolcéves fennállásuk alatt megváltoztatták a popzenét és emberek millióinak életében szolgáltattak hátteret a legfontosabb pillanatokban.

Még nem éltem, amikor az ABBA befutott és jócskán a születésem előtt már fel is oszlottak. Nem tudnék visszaemlékezni arra, hol és mikor hallottam őket először, abban viszont biztos vagyok, hogy a gimnáziumban lettem a rajongójuk. A nyári szünethez közeledve a legtöbb órán már csak filmeket néztünk, így láttam például bioszon a Vámpírok bálját, kémiaórán ismertem meg a Family Guy-t és drámán találkoztam az ABBÁ-val. Az egyik osztálytársam hozta be a Mamma Miát.

Ezután nem volt megállás, vacsora mellett újra és újranéztem a kedvenc jeleneteimet, faltam a forgatásról készült videókat és interjúkat, megállás nélkül szóltak a legismertebb dalaik. Amilyen nagy volt a kezdeti fellángolás, olyan gyorsan szorult mindez a háttérbe. Egy idő után már nem őket hallgattam, csak néha meghallottam egy-egy számukat. Nagyjából tíz évnek kellett eltelnie, és érkeznie egy újabb filmnek, mire ismételten felfedeztem az ABBÁ-t. Kiderült, pont rájuk volt szükségem.

Forrás: AFP/Lindeborg

Ilyen vagy olyan formában végigkísérték az elmúlt négy évemet, tényleg igazodási ponttá váltak az életemben. Amikor megláttam, hogy visszatérnek, a döbbenettől először csak némán bámultam a telefon kijelzőjét, görgettem a hírt előre és hátra. Szinte a semmiből, hirtelen olyan felfokozott gyermeki türelmetlenség lett úrrá rajtam, amit kiskamaszként, karácsony estéjén, az ajándékbontás előtt éreztem utoljára. Repesett a szívem, hogy megélhetem a visszatérésüket. Akinek csak tudtam, mindenkinek elújságoltam, azt akartam, hogy osztozzanak az örömömben.

Nagyon vártam november 5-ét, az ABBA új albumának debütálást. A svéd együttes ugyanis 1981 óta, azaz kereken négy évtizede nem készített új dalokat és bár nem éltem, amikor a csúcsra jutottak, mégis izgatottan vártam a visszatérésüket. Közben kissé féltem is tőle, hiszen mégiscsak eltelt negyven év, rengeteget változott a világ, a popzene és az emberek is mások lettek.Nem akartam, hogy csalódást okozzanak, esetleg a rossz szájíz megkeserítse minden emlékemet, amihez ők adták a hátteret.

Szerencsére ez a hatalmas szünet alig érződik a most megjelent dalokon. Olyan, mintha abba se hagyták volna: ugyanolyan a hangzás, ugyanúgy cseng a két hölgy hangja és olyan ABBÁ-s az egész, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon ennyi év után ott folytatni, ahol korszakokkal ezelőtt befejezték.

Nincs rajta nagy partisláger, a Voyage címet viselő korong egyik dalából sem lesz új Dancing Queen vagy Waterloo, viszont így is ez a legnagyobb ajándék, amit Agnetha, Anni-Frid, Benny és Björn a rajongóiknak adhatott. Azoknak, akik a kezdetektől fogva szeretik őket, és azoknak, akik utánuk születtek.

Nyitókép: Facebook/ABBA

Ezek is érdekelhetnek