Mi az, ami képes megmenteni egy kapcsolatot a szakadék széléről?

Vallomás rólunk, magunkról. A férfiról, akiről mindig is éreztem, ő lehet az igazi, a nagybetűs, mégis eljött egy embert és lelket próbáló pont, hogy elgondolkodtam: megéri folytatni?

Négy év. Az ember ifjúkorában ez is dicséretes, nem beszélve szüleinkről, nagyszüleinkről, akik akár egy fél emberéletet is leélnek együtt. Túl negédes, mázas, idilli volna azt gondolni, hogy 10-20-30 évet képes két ember mindennemű kihívás nélkül megélni. Ez nálunk sem volt másként.

Konfliktusokból, vitákból, olaszos tányértörésből nem volt hiány, azonban a kommunikáció útján a végére mindig kerek egésszé lettek ezek az élethelyzetek. Azonban nem is oly rég volt egy olyan másfél hónapos időszak, ami egy addig ismeretlen dimenziót nyitott a kapcsolatunkban. Az anyagi instabilitás és az, hogy állandóan a pénzen vitatkoztunk kihatott az érzelmi biztonságunkra is. Hatással volt az intimitásra is, a magánéletünkre és minden szétbomlani látszott.

Éreztük, hogy homokba dugjuk a fejünket ahelyett, hogy azonnal a mély megbeszélést választottuk volna.Azt hittük, ez is egy olyan helyzet, amivel korábban is szembe néztünk már, hogy néhány nap és helyre jön minden, s folytatni tudjuk ott, ahol a szeretet által vezérelt utunkat abbahagytuk. Azonban most nem így volt. Napot nap követett, a megoldás pedig váratott magára. Tudom, hogy az ilyen helyzetek mindig tanító jelleggel szolgálnak, azonban vagy rossz volt a szemüveg, amin keresztül vizsgáltam a világom, vagy egy rút ösvényre tévedtem, de a kiút oly távolinak tűnt.

Hova lett a férfi, aki mellett mindig oly boldogan ébredtem, hálával telve a szívemben, hogy egymást kaptuk az égiektől? Hol van az érzés, hogy a kapucsengő hangja óta az ajtóban várom tűkön ülve azt, mikor borulhatok nyakába? Hol van belőlem az érzés, hogy szinte családanya szerepben a gondozás oltárán mindent megteszek a jólétünkért?

Azzal a megannyi ütközéssel mindezen érzések mintha félre lettek volna rakva egy polc tetejére, s messziről tekintenek le rám és én csak keresem: merre vagytok? Túl nehéz volt, nem bírta el szívem e lelki tusát. Elkezdtem a lehetőségeimen gondolkodni, hogyan tovább? Merre vegyem az irányt?

Forrás: Shutterstock

Azt mondtam, nem elégszem meg egy olyan kapcsolattal, amiben nem érezhetem magam teljesnek. Ahol nem kapom meg a megbecsülést, szép szavakat, tiszteletet. Utólag azt sem tudom, hogy gondolhattam ezeket, miközben sosem voltam úgy szeretve és becsülve, ahogy most létezem.

Mindig van egy pont, ahol a pohár megtelik, ahol az i-re pont kerül, amikor kiborul a bili. Egy szokványos csütörtöki napon történt, amikor két olyan eset is megesett, amiknél ő próbálta oldani a fennálló feszültséget, én azonban már csak a hibát kerestem benne és magunkban.

Álltunk a Közvágóhídon és azt mondtuk, legyen ennek vége. Engedjük el egymást, mielőtt még nagyobb fájdalmat okoznánk a másiknak. Mielőtt megmérgeznénk azt a sok szép emléket, amiket addig őriztünk, gyűjtöttünk az elmúlt években. Realizálva, ezen a ponton mindkettőnk szíve összeszorult.

A buszról leszállva könnyes szemmel rohantam volna át a járda túloldalára, amikor is erős kezével, ujjaimat átkulcsolva megfogott, visszahúzott és megakadályozta, hogy az akkor az úton érkező autó elcsapjon engem. Elgondolkodtató volt, hogy épp, amikor az elengedés magját vetjük, az élet teremt egy olyan szituációt, ami bizonyítja: mi együtt vagyunk teljesek.

Átérve a járdára, mielőtt megszólalt volna azt mondtam:

- Csak arra kérlek, most ölelj át.

Zokogás tört fel mélyről, s ezt azóta sem tudom értelmezni, mégis, mint a tisztítótűz úgy hatott ránk: minden benne volt. Elmondtam neki, hogy köszönöm neki az elmúlt éveket és bízom abban, hogy mással más időben sokkal jobban fogjuk tudni csinálni és megtalálja azt, akit fentről neki szántak.

Felnézett az öleléséből, majd vérben úszó könnyes szemmel, belém fúrva tekintetét azt mondta:

- Életem, ki mást szánnának nekem, ha az csakis Te lehetsz! - egymásra néztünk, és mintha ennek a rossz szériának vége szakadt volna.

Rájöttünk, nem arról szólt ez az időszak, hogy ne szeretnénk eléggé egymást, hanem, hogy meg tudjuk-e ugrani az elénk gördülő akadályokat.

Hogy lehet-e igazán mélyről visszahozni a párkapcsolatot?

Ez ennél jóval sokrétűbb vizsgálatot igényel, de, ami nekünk bevált és, amit ajánlani tudok: kommunikálni kell és kibeszélni minden érzést, rezdülést, neheztelést, máskülönben felemészt és nyomorba dönt. A békülést követően szinte minden este mély beszélgetéseket folytattunk és megosztottuk egymással, ki, mikor, mit és hogy érzett bizonyos helyzetekben. Ellenállás helyett már értő fülekre találtak szavaink, így elkezdtünk dolgozni a megoldáson. Hetekkel később azt látjuk, hogy léptünk egy fontos szintet a kapcsolatunkban és már most megérte a belefektetett energia. 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek