Konyhakerülő voltam, de a fakanál nem mumus többé

Édesanyám mindig is nagyon szeretett sütni-főzni, viszont azt nem szerette, ha gyerekként a konyhában körülötte téblábolunk, így nem igazán vont bele a ő "boszorkánykonyhájának" fortélyaiba. Felnőttként pedig már iszonyúan nehéz volt rászánnom magamat a főzésre. Pedig ez a létezésünk alapja, hiszen mindenki szeret enni, és manapság már annyiféle ízvilágot megkóstolhatunk, s a határ a csillagos ég.

Ennek ellenére csak akkor szerettem meg a főzést, amikor összejöttem a párommal, aki annak ellenére, hogy férfi, nagyon is házias. Így kicsit elszégyelltem magam, noha szerintem egy felgyorsult világban nem csak a nő dolga, hogy a konyhában alkosson. Mióta viszont a párommal együtt vagyunk, nagyon sokat segített az, hogy kezdetben együtt főztünk, és az is, hogy anyukámra is számíthattam. Így sokkal magabiztosabbá váltam, és most már nem okoz gondot egy háromfogásos ebéd elkészítése.

Sokat tűnődtem azon, vajon mitől lettem annyira házias, hiszen korábban sosem éreztem a késztetést magamban, hogy azzá váljak. Valószínűleg ebben közrejátszott az is, hogy egyedül éltem, így nem volt kedvem magamnak főzni, de amint másról is gondoskodnom kellett, valahogy átalakultak bennem a konyha és a főzés iránti érzések. Ez indított el bennem valamit, ami miatt most már szinte szárnyalok a konyhában. Imádok itt sertepertélni, úgy, ahogy azt anyukámtól is láttam kiskoromban.

Hirtelen megelevenedik előttem a kép, ahogy szinte minden percben valami finomságon törte a fejét. Mindig a kedvünkben akart járni. Rengeteg receptgyűjtő könyve van otthon, hiszen kiskorától kezdve gyűjtötte az édesanyja és a nagymamája receptjeit. Mennyire szép a generációkon átívelő finomságok receptjének megőrzése, hiszen így mintha egy szeletet kapnánk belőlük. Mintha az étel által újra megelevenednének. Kiskoromban nem éreztem a súlyát ezeknek az emlékeknek, de most már bízom abban, hogy ezeket a recepteket átvehetem édesanyámtól, hiszen ezek öröklődnek generációról generációra, még akkor is, ha mi magunk mindig alakítunk rajtuk valamit, és sokkal inkább magunkévá tesszük egy csipetnyi fűszer, vagy másik összetevő hozzáadása által.

Most már édes teherként élem meg a konyhában töltött időt, hiszen nem kötelező naponta főznöm, de sokszor kedvet kapok ahhoz, hogy valami finomsággal lepjem meg a páromat. Pedig korábban mennyire nyűgös voltam, ha készítenem kellett valamit. Azt hittem ez már örökké így marad, és képtelen leszek érdeklődést mutatni, vagy legalább színlelni a főzés iránt. De örülök neki, hogy a párom felébresztette bennem az érdeklődést, hiszen így a közös főzés az egyik legkedvencebb időtöltésemmé vált.

Imádom felfedezni más országok konyháját - mindig valami izgalmasat alkotni. Sosem gondoltam volna, hogy egy nap a konyhában töltött időre áldásként tekintek.

Nyitókép: Shutterstock