Olyan felnőtt lett belőled, amilyennek gyerekként képzelted magad?

Nem volt még internet, nem ért annyi behatás, mint a mostani gyerekeket. A világot egy szűrőn át szemléltem. Az én, családom, tanáraim és barátaim szűrőjén keresztül. Különös érzés minderre visszagondolni. Azért is különös, mert nem volt hiányérzetem. Nekem elég volt az a buborék, amiben éltem. Mennyit változott azóta a világ, pedig még én is fiatal vagyok. Az életem 18 évesen változott meg, azóta pedig ez az információáradat életem szerves része, de én döntöm el, mennyire engedek teret ennek az egésznek.

Gyerekként arról álmodoztam, hogy Magyarországon élek majd, pontosabban Budapesten. Felvidéki lányként szerettem volna a magyar fővárosban élni. Az a kis szelet, ahol felnőttem, egy kis magyarlakta sziget volt. A gimi utolsó évében pedig nem is volt kérdés, hová jelentkezem egyetemre. Teljesen egyedül költöztem Budapestre úgy, hogy senkit sem ismertem, de rövid időn belül az egyetemnek hála sok barátra tettem szert. Könnyű volt így beilleszkedni. Örültem a szabadságnak és az ezzel járó minden változásnak. Az olyan dolgoknak, hogy végre a magam ura lehettem, saját magam oszthattam be az időmet úgy, ahogy az nekem a legmegfelelőbb volt. Pénzt kerestem, amit arra költhettem el, amire szerettem volna. Ezek nagy dolgok egy pályakezdőnél, az újdonság varázsa mindig felemelő tud lenni.
Időközben a régészeti álmaimról letettem, és helyette sok minden másba is belekóstoltam, de egyik sem volt olyan intenzív hatással rám, amiért megérte volna harcolnom. Mindig fontos volt számomra, hogy megtaláljam az utamat, de ez nálam viszonylag későn érkezett el, és kicsit döcögős, göröngyös volt a kikövezett út. Van, aki már gyerekként pontosan tudja, mit szeretne, és vagyok én, aki sok mindenbe bele kellett kóstoljon, mire végül kiderült számára, hogy melyik út az igazi.

Távol a családtól jöttem rá arra, hogy számomra a legnagyobb örömet az jelenti, ha főzhetek. Pedig gyerekkoromban konyhakerülő voltam. Szó szerint. Kerültem mindent, ami főzéssel kapcsolatos volt, mikor pedig Budapestre kerültem, egyszerűen imádtam új ételekkel kísérletezni, fűszerekkel, más kultúrák konyháival. Csodás alkotások születtek így.

A gasztronómia egy új felfedezést adott nekem. Ha útra keltem, akkor mindenhol, ahol jártam igyekeztem megkóstolni a helyi specialitásokat, ellesni a különböző fortélyokat. Volt, ahol nem nézték jó szemmel, hogy csak úgy bekéredzkedtem a konyhába, de volt, ahol kifejezetten vendégszeretőek voltak a helyiek. Az utazás iránti vágyamat az étel iránti szeretetemmel egészítettem ki. Az ízek által mindig egy új konyhát fedezhetünk fel, bárhol is járjunk a világban. Nagyon sok otthonról hozott receptet újragondoltam és ötvöztem valami újjal. Ha hazamegyek, akkor pedig mindig átveszem a fakanalat anyukámtól. És most már nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nem esett messze az alma a fájától, csak egy kis kerülő úttal fűszerezett ösvényen találta meg végcélját.