Férfivélemény: Mi férfiak miért ne sírhatnánk?

„A fiúk nem sírnak!" – tartja a szólás-mondás, amit oly sokszor hall az ember gyerekkorában, majd élete során is, ha neadjisten' megerednek a könnyei - annyi módosítással, hogy a „fiú" szócska „férfira" módosul.

Azt is érdemes megfigyelni, ha pl. egy baráti társaságban valaki rottyon van, és elpityergi magát, rögtön elnézést kér mindenkitől, mintha az szégyellnivaló lenne. Szerintem ez baromság, el is mondom miért.

Mindenkivel megeshet, férfival és nővel egyaránt, hogy olyan lelki teher, vagy nyomás éri, amikor elszakad benne valami, és a könnyek utat találnak maguknak. Ilyen pl. egy családtag/közeli rokon/ismerős elvesztése, de ugyanígy a fizikai fájdalom is járhat ilyen hatással. Amikor valaki elérkezik erre a pontra, miért foglalkozna azzal, mit gondolnak róla mások? Amondó vagyok ilyenkor mindenki sírja ki magát, mert – lehet közhely – megkönnyebbül tőle. A lelki/fizikai fájdalom nem tűnik el, nem is enyhül, de mégis mintha megkönnyebbülne az ember.

Úgyhogy szerintem senkinek sem kell bocsánatot kérnie, ha elsírja magát, mert pl. meghalt a nagypapája, vagy elhagyta „élete szerelme" hat év után... Fel kell dolgozni a másik személy elvesztését, és igenis vannak olyan férfiak, akiknek ez sírással jár. Nincs ebben semmi különös.

„Aki ezt a cikket írta, az nem férfi, hanem egy rinyagép!"; „Akkor menj haza és sírj anyukádnak, ne ide írkálj ilyen hülyeségeket!"; „Nem irigylem az életedet, ha ilyen baromságokról irkálsz!" – már látom magam előtt az ilyen és ehhez hasonló kommenteket, amikhez nem tudok hozzászólni, mivel aki így gondolja, az bizonyára egy hihetetlen macsó valaki, aki még sosem sírt, és nem is fog (de). Biztosan van ilyen is (nincs)!

Na és mi a helyzet azzal, ha egy férfi nem szűk kis közösségében, hanem egy nő előtt sírja el magát?

Forrás: Shutterstock

Kérdem én: mi lenne? Ha valakit olyan sokk/tragédia ér, ami könnyeket fakaszt benne, mit tehetne? Sírja ki magát. És ha mindez egy igazi társ mellett történik, nem hinném, hogy veszít bármit is a férfiasságából. Sőt, olyat is hallottam már, hogy ez bejött a hölgyeknek! Persze azt is el tudom fogadni, hogy van olyan nő, aki még kapcsolatban sem örül, ha a másik sír, mert valamiért nem tartja ezt férfiasnak. Ilyen is megeshet, ízlések és pofonok.

Félreértés ne essék: nem arra gondolok, hogy valaki az első randit nyugodtan sírja végig, az azért meglepő és akár taszító is lehet. De ha két ember már ismeri és szereti egymást, nem hinném, hogy bármi gondot okozhatna, ha nagyobb traumáknál a másik elsírja magát. Emberek vagyunk.

És ami még fontosabb: a visszafojtott érzelmek csak negatív hatással lehetnek az emberre/kapcsolatra. Csak gyűlik és gyűlik bennünk valami, miközben frusztrálttá, agresszívvá válhatunk, majd egyszer csak felszínre tör a mindent elsöprő érzelmi cunami, amit már nem tudunk kontrollálni. Ez pedig sem nekünk, sem a környezetünknek nem tesz jót, nem igaz?
Drága macsó férfitársaim: adjátok ki magatokból, ami bennetek van. Ha sírnotok kell, sírjatok. És ne kérjetek elnézést senkitől. Egyáltalán nem gáz - mi is emberből vagyunk.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek