Úton az éberség felé: Már nem tagadom meg a saját utam

Sok esztendővel ezelőtt egy energetikai masszázs során megjelent előttem egy öreg ember ezerráncú arca. Mosolygott, megfoghatatlan erő és tudás áradt belőle, és csak annyit mondott a látomásban: ha itt lesz az ideje, várlak.

Engem várhatott. Volt idő, amikor szerettem következetesen elrohangálni az utak elől, amelyek a lábam alá kívánkoztak. Aztán mégis mindig úgy alakultak, hogy előbb vagy utóbb rájuk akadtam. Ma már nem kérdezek, ha egy ösvény a lábam elé simul, haladok, mert tudom, oda vezet majd, ahol és ahogyan lennem kell. De akkoriban még szerettem ellenkezni. Dacos voltam és makacs.

Egy éjszakán azonban nem tudtam elaludni, ezért késő éjjel bekapcsoltam a tévét. Egy hagyományőrző, beszélgetős adásba botlottam és leesett állal állapítottam meg: akivel beszélgetnek, nem más, mint az ezerráncú öreg, aki vár engem. Nem szeretném hosszúra nyújtani a történetet, a lényeg az, hogy ki kellett nyomoznom, hol él ez az ember, körülményes módon meg kellett keresnem – még telefonja sem volt, a szomszéd tanyán élőt kellett hívogatnom, ő hozta-vitte köztünk az üzeneteket.

Fogalmam sem volt, mit akar tőlem, de gondoltam, elmegyek, mert az ember lányát mindenféle kérdések kínozzák az életével meg önmagával kapcsolatban, és a saját magával folytatott párbeszéd egy idő után semmilyen kézzel fogható eredménnyel nem jár, no, de - gondolja - majd a tanítónak felteszi ezeket az ominózus kérdéseket.

Aztán ott szembesül vele, hogy a tanító szerint ezek egyáltalán nem érdekesek, de még csak nem is kérdések.

Rengeteg óra telt el így. Kínlódással. Várakozással. Csöndben. Meg csapásokkal. A végén már a pokolba kívántam az egészet. Az ember, a hely, a történet egyáltalán nem olyan volt, mint ahogyan én egy tanítót, és egy tanulási folyamatot elképzeltem. Legszívesebben a legelső percben sarkon fordultam volna, de képtelen voltam rá, valami megmagyarázhatatlan érzés ott tartott.

Forrás: Shutterstock

A tanító egyre csak azt hajtogatta nekem, hogy "tedd fel a kérdést." Addigra én már mindenféléket gondoltam, de szépeket már rég nem. Így aztán jól megkukultam és ültünk a nagy csöndben, hosszú órákon át. Aztán apránként nőni kezdett bennem is a csönd. Olyan jóságos nagy nyugalom szállt meg. Béke. Közben persze látom ám, hogy az öreg erősen vigyorog a bajsza alatt. Ránéztem és ő megint nekem szegezte: tedd fel a kérdést.

Én meg feltettem. Kibukott belőlem valami nem odaillő, de még csak nem is az életem konkrét dolgaival kapcsolatos kérdés, ellenben amolyan igazán mélyről jövő, valami mélységes csöndből és időtlenségből fakadó kérdés. S láss csodát, a tanító válaszolt. Az a felelet, bár arra a kérdésre vonatkozott, mégis minden mást is rendbe rakott. Leszakadt rólam a félelem. Akkor kezdett el tanítani.
Az ő első kérdése az volt:

- Miért nem meditálsz? 

- Hát minden nap meditálok - vágtam rá rögtön. 

- Dehogyis - felelte. - Szeretsz vasalni?

- Hát nem éppenséggel.

- No és főzni, sütni?

- Azt igen.

- És mire gondolsz közben?

- Semmire, mert mindenem ott van a főzésben, sütésben, kenyér dagasztásban.

- No látod - mondja. - Nem kell neki nagy flancot keríteni. Minden tetted legyen csönd és meditáció, és akkor jó kérdések születnek. Vagy csak csönd lesz benned és az jó. Éber leszel. Jelenlévő.

Azóta igyekszem ezt alkalmazni: biciklizéskor, sétáláskor, főzéskor, az egész életemben, bármikor. Van, amikor tekerek és mantrázom. Van, amikor csak odatartom az arcom a szélnek és csöndben vagyok. Vagy vasalok. Sokat. Közben mantrázom. Az egyik ismerősöm az om mantrát nyomja le közben 108-szor.

Sosem tudhatod, miben találod meg a saját meditációd, annyi azonban biztos, hogy mindenkinek szüksége van rá. A meditáció nem csupán egy tevékenység, amit manapság Európában is divatos gyakorolni, hanem a mentális elcsendesedés egyik módja - amire a mai világban igazán szükségünk van. A csend nem rossz, a csend nem hordoz magában semmit. Azzá változtatod, amivé csak szeretnéd - és bár a mai ember folyamatosan teljesíteni akar, produktumot az asztalra helyezni, olykor mégis az a legnehezebb, hogy ne csinálj semmit, csak ülj, és hagyd magad létezni.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek