Soha nem vágytam gyerekre, de melletted anya akarok lenni

Az mondják, hogy az anyává válás vágya, már kisgyermek korban kialakul a lányokban. Ezért is olyan gyakori, hogy már az óvodás kislányok is babázni szeretnek a legjobban, és szinte ösztönösen ringatják a karjaikban a kedvenc hajasbabájukat. 

Az idő múlásával erről természetesen leszokunk, de néhány év után újra ránk tör a babázás vágya, de akkor már egy saját bébit akarunk a kezünkben tartani. Legalábbis így működünk a legtöbben.

Világéletemben tudtam, hogy egy napon saját kisbabát szeretnék majd. A legjobb barátnőm pedig éppen az ellenkezőjében volt biztos.

Soha semmilyen körülmények között nem akart gyereket szülni. Rettegésben telt az élete, hogy nehogy egyszer véletlenül mégis teherbe essen. Míg a férje mindent megtett volna egy közös babáért addig ő gondolni sem akart a szülésre. (Soha nem is történt egyetlen véletlen baleset sem.) A nézeteltérés sok konfliktust generáltak, ezért (bár nem csak emiatt) közel hét év házasságban töltött év után elváltak egymástól.

Egy zátonyra futott házasság utáni hónapokban senki sem kezd el azon gondolkodni, hogy mikor mondja ki a második boldogító igent, és hogy talán mégis jó ötlet lett volna gyereket szülni. Hacsak váratlanul be nem toppan az életünkbe az a férfi, aki egyszer és mindenkorra mindent megváltoztat.

Így történt ez a barátnőmmel is.

Ő maga sem hitte el, hogy az a bizonyos mindent elsöprő szerelem ilyen nagymértékben átszabja a körülötte és a benne zajló eseményeket. Nem hittem a fülemnek, amikor azt mondta, hogy gyereket akar szülni. A kívánsága szinte varázsütésre teljesült, hiszen az első közös nyaralásukon, védekezés ellenére is teherbe esett. Úgy tűnik a szerelem és a szenvedély minden emberi értelmet meghaladva, de mégis csodákra képes.

Forrás: Shutterstock

Az önfeledt boldogságot sajnos hatalmas fájdalom és gyász, egy borzalmas vetélés követett.
Amikor átmentem hozzá zokogva mesélte el, hogy min kell most keresztülmennie, hogy nem hajlandó elfogadni azt, hogy valaki még egyik pillanatban van, de a másikban már nincs. Egyik pillanatban még tapintható a magzat jelenléte, megváltoztatja az egész testet és új addig ismeretlen, de mégis nyugodt és boldog állapotot termet. Majd hatalmas görcsök, és vérzés közepette minden a múlté lesz. Egy vetélés megélése semmiben sem különbözik attól a gyászmunkától, amit egy családtagunk elvesztésekor élünk át.

Soha nem láttam még ennyire összetörtnek és szomorúnak. Olyan volt, mintha ezzel az ő régi énje is meghalt volna. Megváltozott, hiszen megtapasztalta azt, amit csak egy édesanya érezhet a gyermeke iránt.

Azóta már ugyan hónapok teltek el, de még ma sem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszébe, hogy az a lélek, aki őt választotta, miért hagyta itt mégis, és vajon visszajön –e még?

Azzal, hogy a barátnőm kapott egy új, mindenben támogató szerelmet, egy társat, akiben megbízhat azzal én is kaptam egy új barátnőt. Akitől ugyan éveken át hallgattam, hogy soha senkinek nem szülne, most arról áradozik, hogy mindent megtenne, hogy édesanya legyen.

Sokat gondolkodom azóta ezen a történeten. Azon, hogy vannak nők, akik talán csak azért nem akarják megtapasztalni a szülővé válás csodáját, mert nem a megfelelő férfi van mellettük. Többekkel megtörténik az is, hogy éveken át hiába próbálkoznak, hiába tesznek meg mindent mégsem jön össze a baba. Majd ha a gyerektelenség fájdalmában kimerült kapcsolat véget ér, érdekes módon az új szerelemben szinte azonnal teherbe esnek a nők. Egy biztonságot adó szeretetteljes, elfogadó szerelem nem maradhat gyümölcs nélkül.

 

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock 

    Ezek is érdekelhetnek