Nekem igenis fontos a papír, avagy házasságon kívül nem akarok gyereket szülni

A szüleim több mint harminc éve házasok. Soha, semmi jelét nem mutatták annak, hogy harag vagy vita lenne közöttük. Természetesen a nehézségek, és a megoldandó feladatok az ő kapcsolatukból sem maradtak ki, de mindezek ellenére, mindig az összetartást és az egységet láttam és látom ma is közöttük.

Két testvérem van, egy öt évvel fiatalabb lány és egy több mint tíz évvel fiatalabb fiú. Így duplán nagytestvér vagyok, az a fajta, aki egy időben többet hallotta a

mondatot is bármi mást.

Az okos nagy testvér szerepe, aki sok mindent odaad a kistesóinak, vagy annak, akit nagyon szeret ma is maximálisan igaz rám.

Nagycsaládban nőttem fel, ahol mindenki szeretettel és elfogadással fordult a másik felé. Ma is örömmel osztom meg másokkal az ennivalómat, sőt még a kedvenc sütim utolsó falatját is önzetlenül oda nyújtom annak, aki fontos számomra. Hálás vagyok, amiért egy olyan ép családban neveltek fel minket a szüleink, ahol nem volt válás és annak sem kellett a szemtanúja lennem, hogy csak az erőszak, vagy a hitelek tartják össze a szülőket. A szeretet, az odafigyelés, és az összetartás ma is része a mindennapjainknak. Az öcsém lassan betölti a húszat, de ha összegyűlik a család, még mindig ugyanolyan gyerekek leszünk, mint annakidején.

Ennél fogva nálam a házasság és a család, egy szent és sérthetetlen egység, ami tűzön, vízen összezár.

Komoly és határozott elképzelésem volt arról, hogy harminc éves korom magasságában, hogyan alakul majd a magánéletem. Gyönyörű menyasszonyként örök hűséget fogadok a szerelmemnek, majd férj és feleségként megéljük a szülővé válás csodáját. Ebből persze semmi nem lett. Ráadásul a felsoroltakkal ellentétben csak az olyan pasik jöttek velem szembe, akik úgy kezdtek el csajozni, hogy magukra akasztották, az „elvált szülők gyermeke" feliratú táblát. Addig-addig kerülgettem őket, hogy a fiúnak, akit választottam, nem csak a szülei, de mindkét ágon a nagyszülei is többször elváltak. Ő abból a frigyből született, ami már a második volt az édesapja és az édesanyja életében is.

Az pedig már szinte csak meggy a habon, életem aktuális szerelme még egyke is. Gyakorlatilag mi ketten teljesen mást hozunk otthonról. Míg nekem alap a biztonság, a család melege és az, hogy házasként szeretnék gyermekeket vállalni. Igen, legalább kettőt mert a gyerekének a szülő legnagyobb ajándéka csak egy testvér lehet, akivel egy életen át vigyázhatnak majd egymásra.

Ezzel ellentétben, neki a házasság csak egy papír, ami semmit nem változtat meg, és egyébként sem ér semmit, mert aki akar, az úgyis elválik. Másrészt családot alapítani úgyis lehet, ha egy szerelmespár eldönti, hogy közös gyereket szeretnének.

Ez az egymással két teljesen ellentétes életfilozófia tökéletesen megfért egy háztartásban egészen addig, amíg a fiú, aki minden nap mellettem ébred fel ki nem jelentette, hogy szüljek gyereket, mert ő most apa akar lenni.

Ezzel aztán egy olyan vita kapott lángra, aminek a tüze azóta is mindennap izzón parázslik kettőnk között. Belőlem azonnal kijött, az egészséges családmodellben felnőtt nővérke, aki úgy képzelt el mindent, ahogy otthon látta. Ahol anya és apa esküvői albumát bármikor elő lehet venni nézegetni, és kétség sem fér hozzá, hogy minimum két gyerekkel legózva látom a jövőbe repített önmagam.

Ám szerinte elég egy gyerek, aki úgyis összeköt majd minket egy életre, ezért még papírokat sem kell aláírnunk. Ráadásul, ha ne adja Isten, de külön válnánk, akkor sem kell a válóperes ügyvéddel bajlódni.

Felháborodva kijelentettem, hogy házasságon kívül nem akarok gyereket szülni, és hogy ha szerinte csak egy gyerek tart együtt egy párt, na akkor az már régen rossz. Ekkor egyszerűen csak házasság mániásnak lettem avanzsálva, aki csak azt szeretné, hogy mindenki rá figyeljen.

Mondta ezt sértődötten ő, aki születése óta a középpontban van, soha nem kellett semmit megosztania másokkal, és egykeként nagy gyakorlata van benne, hogy hogyan tökéletesítse azt, hogy csak az ő akarata érvényesüljön.

Szerintetek született azóta közös gyermekünk?

Nyitókép: Shutterstock