Ma már nem az igazit keresem, hanem azt a férfit, akiből igazi lehet

Elég volt pár jó szó és már láttam magamat az oltár elé vonulni hófehér csipkeruhában, ahol az aktuális férfi könnybe lábadt szemmel várt. Szerelmesen keringőztünk aztán a holdfényben, a családom és barátaim megilletődve néztek minket. Ja, nem. Valójában minden volt már az életemben, csak ez nem. Illetve bocs, könnyek voltak, de általában én sírtam, és nem örömömben. Ha utólag belegondolok, erről nagyjából egy ember tehetett ezen a világon, és az az ember én vagyok.

Mindig is hajlamos voltam az álmodozásra és mindig is könnyen lettem szerelmes. Az első nagy Ő-t 14 évesen pillantottam meg. Épp középsulit kellett választani, én pedig elmentem egy nyílt napra, ahol körbenéztem és megpillantottam őt. A mai napig emlékszem, akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Sose éreztem előtte hasonlót. A sráccal végül egy suliba kerültünk, de külön osztályba, én pedig rendületlenül imádtam őt évekig... a távolból. Hiába írtam a naplómba minden nap, mennyire szeretem, ő rám se nézett.

Mindig is hajlamos voltam olyan férfiakat bálványozni, akik nem akartak engem. Talán sosem hittem el igazán, hogy engem is lehet szeretni, hogy én is megérdemlem a boldogságot. Amit gondolsz magadról, azt sugározza feléd a külvilág is. Én kaptam hideget-meleget a férfiaktól. De valójában az én hibám volt – én akartam beléjük látni mindazt, amit nem gondoltak, nem éreztek, nem mondtak ki.

Volt olyan férfi, akire 8 évet vártam. Persze voltak közben párkapcsolataim, de bíztam benne, hogy előbb vagy utóbb egy pár leszünk. Nem így lett. Ő volt az egyik igazi az életemben. Volt aztán olyan is, aki után 2 hónap múlva kiköltöztem külföldre. Nagy őrültség volt, de megrögzött romantikus személy révén hittem a happy endben. Volt olyan igazi, aki mellett úgy éreztem, végleg hazatértem, de ő nem akart családot, gyereket. Az utolsó nagy szerelmem pedig közölte velem, hogy nem szerelmes belém. Pedig én mérget vettem volna rá, hogy ő lesz a férjem. Ismét tévedtem.

Valójában nem őket hibáztatom. Az én hibám, hisz még magamat se ismertem igazán és talán azt sem tudtam valójában, kire és mire van szükségem. Mindig arra vártam, hogy jöjjön egy férfi, aki megment és bebizonyítja, hogy igenis szerethető vagyok. Az élet azonban újra és újra bebizonyította, hogy nem szabad, hogy egy férfin múljon a boldogságom. Hisz ha azt sugárzod magadról, hogy nem szereted magad igazán, akkor hogy várhatnád el mástól, hogy ő szeressen?

Azt is megtanultam, hogy az erős kémia és a jó szex nem egyenlő a szerelemmel. Ráadásul a rózsaszín felhő se mindig elég ahhoz, hogy tartós, boldog párkapcsolat legyen belőle. Arról nem is beszélve, hogy nem minden szerelem, amit annak érzek.

Ma már nem feltétlenül az igazit keresem, hanem azt a férfit, akiből igazi lehet. Hús-vér férfira vágyom, aki mellett igazán önmagam lehetek, akivel közös célokat és álmokat valósíthatunk meg. Nem akarok tovább álmodozni és olyan férfiak után futni, akik nem tudnak mellettem elköteleződni. Pontosan tudom, mit akarok és azt is, hogy megérdemlem, hogy boldog legyek.

Nyitókép: Shutterstock