Valóságos tündérmese: karácsonykor, a családom körében jegyzett el a párom

A vőlegényemmel egyébként is ünnepek tájékán ismerkedtünk meg. Én hostess voltam, ő résztvevő egy céges buliban és annyira megtetszett neki a „csúnya karácsonyi ruhám", hogy incselkedésből még a Mikulás-sapkámat is ellopta egy fotó erejéig. Utána valahogy megtalált, és elkezdtünk beszélgetni. Hébe-hóba összejött pár adventi vásárban töltött randi is, ahol ettünk, ittunk, nézelődtünk, mindenféléről beszélgettünk és a végén már összekulcsolt ujjakkal távoztunk a forgatagból.

Csak egy évvel később vittem őt haza az ünnepekre. Hamar sikerült belesimulnia a családom által tartott hagyományokba, szokásokba. Nagyon jól viselte a keresztgyerekeim nyúzását, a szüleim néha pikírt humorát és a sógoraim, sógornőim poénjait. Egyébként is imádtam mindig a karácsonyt, szerencsére a legnagyobb békében és összhangban teltek nálunk az ünnepek. Piszok mázlistának éreztem magam. Viszont, amikor a nagy, családi vacsora után este körbeültük a karácsonyfát és megkezdődött az ajándékozás, olyan történt, amire abszolút nem számítottam.

A vőlegényem maradt utoljára. Én abban a hitben éltem, hogy majd hazamegyünk, s akkor ajándékozzuk meg egymást – emiatt én jól otthon is hagytam az ő ajándékát... Épp egy újabb pohár pezsgőért mentem volna, amikor hirtelen elkapta a csuklómat, majd féltérdre ereszkedett. Az összes rokonom hirtelen elhallgatott, minket pedig körülöleltek a karácsonyfa meghitt fényei. A szabad kezemet a szám elé kaptam, a szemem már akkor párásodott.

- Kinga, kicsim! Nem túlzás kimondani, hogy a karácsony hozott össze minket, bő egy évvel ezelőtt. Sosem felejtem el, amikor először megláttalak az ünnepi ruhádban és sapkában, amit azóta is féltve őrzök a szekrényemben... Úgy gondolom, hogy ez több, mint egy sima ünnep nekünk. Évforduló is egyben. S miért ne lehetne még nagyobb szimbólum? Kicsim, leszel a feleségem?" - majd felpattintotta a kis, karácsonyi díszdobozkát, amiben egy eljegyzési gyűrű csillant meg. Arra nem számítottam, hogy ilyen hamar menyasszony leszek, de végül is elég idő eltelt már ahhoz, hogy magabiztosan gyűrűt válasszon nekem.

- Istenem... igen! Igen, igen, igen!" - csak ezt bírtam ismételgetni. Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd felsegítettem a földről és mit sem törődve a közönségünkkel, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Pár perc múlva hangos üdvrivalgás és gratuláció törte meg a pillanatunkat, aminek én hosszú ideig a hatása alatt maradtam.

Apukám köszöntőt mondott, a csaj osztag pedig már ötletelni kezdett a még ki sem tűzött esküvőnkhöz. Én, ha addig imádtam a karácsonyt, attól a pillanattól kezdve még inkább szerelmes lettem az ünnepbe (is). Sosem gondoltam, hogy pont akkor fogják megkérni a kezemet, amikor egyébként is túl vagyok csordulva meghitt érzelmekkel, szeretettel és hálával. Azt hittem, ezt már nem lehet fokozni... tévedtem!

A vőlegényemhez bújva álltam a fa mellett, míg a többiek ilyen-olyan fotókat lőttek rólunk. Teljesen kizártam őket, amikor felnéztem a szerelmemre és találkozott a tekintetünk. „Boldog karácsonyt", suttogta, majd az enyémhez érintette a saját poharát. „Boldog évfordulót", feleltem szerelmesen.

Kinga történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock