Ugyan már királylány, te még hiszel a mesékben?

Pedig én egészen bizonyos vagyok abban, hogy királylánynak születtem. Számomra másodlagos szempont csupán, hogy a szüleimnek és a többieknek erről fogalmuk sincsen. Kicsi koromtól kezdve éreztem, hogy valami hiányzik a hátamról, nos azok a szárnyaim lehettek, amiket elhagytam valahol, útközben. Aztán ott van az erős fejfájás, olykor még a hajamat is érzem. Biztosan a korona helye, ami nyomta a fejemet. És bár sosem laktam palotában, de akár lakhattam is volna. Nem tehetek arról, hogy apukámék nem építettek egyet, csak holmi "családi házra" futotta.

Emlékszem kislánykoromban, anyum mindig azt mondogatta, ugyan már királylány, te még hiszel a mesékben? Nem igazán értettem a kérdést. Hiszen ez nem kérdés. Királylánynak születtem és punktum! Meg aztán még azt is mondogatta, hogy Andersen meghalt, mese nincs. Már hogyne lenne. Szerintem, csak a mesékben lehet hinni, mert számomra a valóság önmagában is elég szürreális és rideg. Napjainkban meg egyenesen trendi lett a meseterápia. Hát, ránk is fér rendesen. Mindannyiunkra.

Kamaszlány voltam, amikor rádöbbentem, hogy a fiúk, - tisztelet a kevés kivételnek - rendesen összekevernek a cselédlányokkal. Ha meg mégis királylánynak néztek, akkor kihasználták azt a gyenge pontomat, hogy hiszek még a mesékben. És jól átejtettek. A legelső órákig váratott a randin, miután elvette, amit szeretett volna. Amilyen kis jólnevelt voltam, még ma is várnám, ha nem fagyott volna le a lábam a világvége kettő buszmegállóban, télvíz idején. Évekkel később kérdőre vontam az Ír macskában, de csak hümmögött, meg hápogott. Azt sem tudta, mit hablatyoljon, elég kínos helyzetbe hoztam, mi tagadás. ;-)

Pedig a mesék olyan szépek és a szereplők is igazán bájosak. Még a boszorkány és a varázsló is olykor kedvesebb, mint az élet írta történetekben. De ezt már megtanultam idejekorán. Aztán, ahogy telt, múlt az idő, egyre kezdtem felnőni királynői mivoltomhoz. Mondtam is anyuéknak, én bizony királyi családból származom és nemes vér csörgedezik az ereimben. Úgyis a kék a kedvenc színem, lehet, hogy a vérem is az. Az embernek legyen tartása, ezt mondták a régi öregek és milyen igazuk volt. Egy nőnek, - akinek még a vére is tűrkíz -, még inkább kell a tartás.

Egy szónak is száz a vége, ha még egyszer megkérdezi tőlem valaki, hogy - hé királylány, te még hiszel a mesékben? Akkor még mielőtt válaszolnék, megemelem koronám előtte és pukedlizok neki egyet. Mert az ugyan már királylány helyett, adok én neki olyan királylányt, amilyet hetedhétországon át megemleget majd.

Nyitókép: Shutterstock