Miért mindig a jók mennek el?

Egykoriban sokat tűnődtem azon, miért pont a jók mennek el, és miért ideje korán? Miért van az, hogy amikorra közel kerül valaki hozzám, és sikerül megszeretnem eléggé ahhoz, hogy fájjon, ha elhagy, egyszerűen becsukja az ajtót maga mögött? Miért kell búcsúzni annyiszor és feketébe öltöztetni a szívünket valaki miatt, aki előrement? Mert vannak, akik így nevezik ezt a jelenséget, amit sokan csak halálként emlegetnek, hogy előremenetel. Persze sokkal jobb azt remélni, hogy akiket nem láthatunk többé, ők valahol összegyűlnek és találkozunk majd velük egyszer.

Aki elment az elment, mondta az anyám, sohase keseregjetek a kósza lélek után.

Aki elment az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen éreztem,

aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.

Emlékszem rá: az előbb még ott énekelt az öreg szalmaszéken és a szék itt maradt.

Emlékszem rá: melyik tányérból kanalazta ki a levesét és a tányér itt maradt.

Kassák Lajos: Távoli üdvözlet / részlet

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor 2013 márciusában örökre elaludt Cipő, a Republic zenekar ikonikus énekese. Az utcán sétálva hallottam a hírt és le kellett ülnöm egy padra, hogy magamhoz térjek. Idő kellett hozzá. Felfoghatatlan, mint, ahogy egy másik különleges ember elvesztése is, akivel a majdnem találkozásaink végül sosem jöttek össze. Fábián Julival több levelet váltottunk arról, hogy egy hangulatos kávézóba beülünk és majd egy jót beszélgetünk. Szerettem volna egy nagyinterjút készíteni és többízben igent is mondott, ám a sors, hol így, hol úgy, de mindig közbeszólt.

Aztán egyszercsak szembejött velem a hír: Meghalt Fábián Juli. 2017. December 16-át írtunk, esett a hó és én sírtam. Nem tudtam elhinni, hiszen ő maga is az utolsó percig hitt a csodában, a felépülésben. Bár Julival személyesen sosem tudtunk találkozni, mégis valahogy nagyon közel került hozzám. Sokáig álmodtam vele...

Amikor az eltávozott szeretteimre, ismerőseimre gondolok, eszembe jut Pribil Gyuri, akivel egy faluban éltünk és a kis kultúr-kávézónkban is sokat megfordult. Előttem van az az este, amikor az életéért küzdöttek az úton. Autóbalesetet szenvedett és bár első pilalnatban úgy tűnt, csodával határos módon életét veszítette

Éj lettem, csend a hangom,

A napot akartam, s elégett minden.

Éj lettem, álom, árnyék,

Csak te ragyogsz még,

Gyönyörű kincsem.

Bizonyára ti is emlékeztek még a Kimnovak zenekar Gyémánt című számára, ám azt csak kevesen tudják, hogy pontosan kinek íródott és miről is szól ez a szívbemarkolóan gyönyörű dal. Pribil Gyuri nagypapája hazatérve a háborúból elmesélte unokájának a történteket, azokat a fájdalmas gondolatokkal teli érzéseket, amelyek őt gyötörték a nehéz idők alatt. Gyuri, lírai dallamokban tolmácsolta nagyapja "szomorúsággal teli könyörgését", és Novák Péter csodálatos szövegével karöltve megszületett a Gyémánt, minden idők egyik legszebb örökzöldje. Pribil György 46 évesen ment el közülünk.

Egy Alex Tamás dalszöveg-részlettel szeretném zárni a gondolataimat. Ezzel kívánok emléket állítani minden elveszített ismerősömnek, barátomnak, szerettemnek. Hozzá kell tennem, én abban hiszek, hogy az élet örök és semmiképpen sem ér véget a földön.

A jók mennek el, s ránk száll az éj,
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tűnik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!

Nyitókép: Shutterstock