Két éve várom, hogy elhagyd a feleséged...

Tudom, sok mindent el kell intézned: oda kell állnod az egész családod elé, és elmondani mindenkinek, hogy el akarsz válni. Ám ha valóban szeretsz, ez nem jelenthet akadályt számodra, és venned kell a bátorságot, hogy feltárd előttük az érzéseidet, a terveidet.

Elesett, szánalomra méltó voltál, amikor elpanaszoltad, hogy a párod olyan hideg, mint egy jégcsap, és a szenvedély leghalványabb szikrája sincs meg benne. Becsültem benned, hogy mégis kitartottál mellette, hogy megvártad, amíg felnőnek a gyerekek, és ezért mi csak titokban találkozhattunk. Hidd el nekem, a feleséged meg fogja érteni, túl fogja élni, a gyerekek el fogják fogadni a tényt, hogy az apjuk mást szeret!

Ha valóban szeretsz, ha igazak a kimondott szavaid, akkor vállalnod kell a fájdalmas pillanatokat a közös jövőnk érdekében. Most jött el az az idő, hogy bizonyítsd mindazt, amit eddig mondtál. Eddig a némaság gondtalan kényelmében élvezhettük egymás társaságát, de most már áldozatot kell hoznod - mégpedig azt, hogy otthagyod az eddig biztonságos légkört, és energiát fektetsz a kapcsolatunk további építésébe.

Nem várok, nem várhatok tovább. Értsd meg, nem akarok egész életemben titkos kapcsolatban tengődni, nem akarok többé "B terv" lenni. Úgy érzem, most már ország-világ előtt is fel kell vállalnod a viszonyunkat - persze csak akkor, ha nem akarod, hogy vége legyen.

Nem szabok napra pontos határidőt a feladatod teljesítéséhez, mert magam sem tudom, hogy mennyi időre van ehhez szükség... De ha nem lesz változás rövid időn belül, ha nem látom rajtad a változtatási szándékot, akkor ne lepődj meg, ha egy napon majd nemmel válaszolok a randimeghívásodra!

Nem leszek többé se örömforrásod, se vigasztalód, ha nem tárod fel a titkunkat a családod előtt. Többre tartom magam annál, hogy örökké rád várjak, ha két év nem volt elegendő az elhatározáshoz, akkor talán nem is válsz el soha.

Vagy együtt, vagy külön, de ez így nem megy tovább. Értsd meg, ennél többet akarok! Ha nem váltasz, ha félsz felbontani a házasságodat, akkor azt fogom gondolni, hogy nem érek neked ennyit, hogy nem is szeretsz valójában. Azt akarom, hogy most már legyél te az én szeretőm, aki csak engem szeret, aki mindent megtesz értem, aki vállal mások előtt.

Nem állok örökké készenlétben, és nem fogom egy óra alatt randiképessé tenni magam csak azért, mert te akkor érsz rá. Most már én irányítom a saját életem, és ha beülsz a kocsimba, akkor örömmel fogadlak, és cserébe boldoggá teszlek. De ha nem szállsz be magadtól, nem foglak megkérni rá - hanem padlógázzal indulva, hátra sem nézve otthagylak tanácstalanul egy útkereszteződésben...

Renáta történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock