Hiányod karácsony estéjén majdnem összetörte szívem

Bak jegy szülöttjeként tervezek és folyvást képeket látok magam előtt, s ez a karácsonyt megelőző időszakban sem volt másként. Már a hónap elején ünnepi köntöst kapott az otthonom, beszereztem minden ajándékot, sőt, korán felkeltem, hogy mire megérkezik: tökéletes legyen minden.

Az ébredést követően első dolgom volt, hogy a tévéről elindítsam a Last Christmas című számot.

Karácsonyi fényfüzéreket helyeztem a lakásban mindenhova. Közben leesett az első hó. Olyan volt minden, mint a filmekben. Délelőtt váltottunk üzenetben néhány sort, mindketten nagyon vártuk az újratalálkozás pillanatát:

- Egy óra múlva indul a gépem, és repülök egyenesen hozzád, Kisbabám!

- Mi már nagyon várunk, elmondani sem tudom, mennyire! - válaszoltam üzenetben.

Izgatott voltam, hiszen egy hónapja nem találkoztunk egymással. Délelőtt már elkezdtem készülődni az esti vacsorához. Készítettem egy listát, hogy mivel és meddig kell elkészülnöm, hogy minden a terv szerint haladjon. A vacsora előkészületei alatt is karácsonyi dalok mentek a rádióban. Szabolcsi töltött káposztákat készítettem és helyeztem őket egymás mellé a fazékba és fűszereztem a nagymamám receptje alapján. Mindent a legnagyobb szívvel készítettem.

Még ekkor sem volt bennem semmi rossz érzés. Egész nap a konyha melegében tettem-vettem, épp itt volt az ideje, hogy frissítő fürdőt vegyek a vacsora és Bálint érkezése előtt. Miután végeztem, tudtam, hogy nagyjából fél óra múlva landol a repülőgép, onnan számítva pedig 40 perc múlva érkezik. Biztos voltam abban, hogy késni fog, így komótosan készültem el az ünnepi sminkkel. Azt akartam, hogy ne csak a lelkem csillogjon, hanem a szemfestésemre is bőven jusson a csillámból. Korábban vásároltam, kifejezetten erre az estére egy zöld bársonyruhát, hogy minden szempontból különleges legyen az est teljes egésze.

Idő volt már, legalábbis – normál esetben – a gépnek le kellett volna már szállnia. Kissé elkezdtem aggódni, bár tudtam, hogy nem mondtak sem hófúvást, a délelőtt induló repülők is úgy közlekednek, ahogy hétvégén. Bálint lehetséges érkezésétől számítva egy újabb óra telt és már annyi izgalom volt bennem, hogy úgy döntöttem, felhívom. Semmi válasz nem érkezett. Elkönyveltem annak, hogy biztosan késik a gép és ezért nem tudta felvenni.

Elővettem egy könyvet, de nem tudtam egyetlen oldalban sem elmélyedni, folyvást kattogtak a fogaskerekeim. Aztán megnyitottam a telefonomat és az Instagramot kezdtem görgetni, ahol a főoldalt elárasztották a barátaim meghittebbnél-meghittebb családi és romantikus fotói. Én mégis, fotózkodás helyett már csak Bálint érkezésére vártam. Nem akartam megmutatni vagy világgá kürtölni, csupán együtt akartam vele lenni.

Bekapcsoltam a tévét, ahol a legkedvesebb mesém, a Táncoló talpak című filmet vetítették. Minden alkalommal megszakad a szívem és most is a sírógörcs jött rám a meghatottságtól. Kisírtam magam és csak ekkor eszméltem fel, hogy nem sírhatom ki a lelkem, hiszen karácsony van és épp a szerelmemet várom. Hívtam ismét háromszor, de nem vette fel.

Néhány óra kieshetett, mert már csak arra emlékszem, ahogy megébredek, fejem az ölében és simogatja a homlokom. Pillanatokig fogalmam sem volt, hol vagyok, majd, ahogy Bálint mélyen belém fúrta tekintetét, így szólt:

- Volt egy kis bonyodalom, de már itt vagyok. Boldog Karácsonyt, Kisbabám! - szavaival megnyugtatott és éreztem, számomra most lesz igazán teljes az ünnep.

Nyitókép: Shutterstock