Karácsonykor születtem: áldás vagy átok?

24 évvel ezelőtt, karácsony előtt egy nappal, december 23-án hozott engem a gólya, akarom mondani a Jézuska a családomhoz. Születésem volt számukra az ajándék, a várva várt gyermek, akinek igyekeztek mindent megadni. Mégis, ahogy cseperedtem, oly sokan kérdezték: karácsonyi születésű gyerekként hány ajándékot kapsz? Értetlenül álltam a kérdéshez, nem értettem a felvetést.

Mélységesen felszínes számomra, hogy valaki egyáltalán bátorságot vesz arra, hogy ilyet kérdezzen. Ebben benne van egy feltételezés, egy szánakozás, hogy:

Jaj, szegény. Nem rossz, hogy karácsonykor születtél?

Kérdem én: mi lehetne abban rossz, hogy valaki éppen a szeretet ünnepén születik le a földre? Éppen emiatt is vártam évről évre fokozott izgalommal az ünnepet. Karácsonyi filmek, dalok, ételek, szokások, díszítés, csomagolás, minden kedves ebből az ünnepből. Az ajándékozás is, hiszen a szeretet ünnepén adhatok valami olyat a szeretteimnek, amivel kifejezem a gesztust: hálás vagyok, hogy vagytok nekem. Számomra ebben mérendő az ajándékozás értéke, s nem a csillogó-villogó drága luxus meglepetéseken. Ez azonban nem mindenkinek kristálytiszta.

Kisgyerekkorom óta, ha egy új emberrel megismerkedem és fény derül születésem napjára, az első ítélet és kérdés: akkor te csak egy ajándékot kapsz? „Borzasztó, tényleg". A felvetés a szörnyű, hogy ez felmerül – egyébként sokakban –, s ez miről másról, mint a felszínesség tátongó fekete lyukáról árulkodik. Válaszom legtöbbször meglepő arcokat eredményez:

Nekem nem az ajándék a legfontosabb az ünnepben. Számomra attól meghitt a karácsony, hogy együtt töltjük a napot, megvacsorázunk és a végén koccintunk a születésnapomra. A szüleim mindig hangsúlyozták, mit kapok szülinapomra és mit karácsonyra, de ez nem nekem volt fontos, hanem nekik. Őszintén, nekem e gesztus nélkül is mindegy lett volna.

Forrás: Shutterstock

Ki kell emelnem: csodás szüleim vannak. Nem olyan családból jövök, ahol mindig bőség és gazdagság uralkodott, természetesen az anyagiakat tekintve. A szívem mindig tele volt szeretettel, figyelemmel, törődéssel. Ez sokkal többet jelentett a lelkemnek. Amikor meglepetésről volt szó, akkor minden tőlük telhetőt megtettek. Fogalmam sincs, hogy miből teremtették ezt elő, de nem lehetek elég hálás, hogy nekik ez mindig ilyen fontos volt. Bőven többet kaptam tőlük, mint szükséges lett volna. Ezt hívják talán nagybetűs odaadásnak és önzetlenségnek.

Így a kérdésre válaszolva: nem, nincs bennem hiányérzet, hogy ennyi vagy annyi ajándék van-e a fa alatt. Szerintem nem ez a karácsony lényege és ezt nem azért írom, mert divatos lett így gondolkodni. Nálam ez normából és erkölcsből fakad. Persze, gyerekként az ajándékok miatt is nagyon vártam az ünnepet. Emlékszem, hogy kíváncsisággal telve vártam, hogy vajon mit hozott a Jézuska. Fantáziám annyi képet hívott elő, hogy vajon, hogyan és mikor lettek az ajándékok becsomagolva. A csoda ragyogott a szemeimben, annyira vártam azt a pillanatot, amikor megláthatom a fényűző karácsonyfát, alatta a meglepetésekkel.

Nos, azóta felnőttem. Azóta is, minden évben lelkesen és ragyogó szívvel várom a karácsonyt, de már más miértek hívják elő a bennem évről-évre újjászülető csodát. 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek