Azt gondolom, hatalmas szerencsénk van, amiért mostanra olyan világban élünk, ahol megtehetjük azt, hogy keresgélünk. Nem kell összeházasodnunk az első szembejövővel, és nem kell mellette maradnunk, ha már nem akarunk. Ha beleesünk egy abuzív párkapcsolatba, nem kell eltitkolnunk, és mégis mellette maradni azért, mert köt az eskü. Ha annyira rossz a helyzet, hogy nem bírjuk tovább, nem válunk a közösség kitaszítottjaivá, és van lehetőségünk az újrakezdésre egy boldogabb jövő reményében.
Rengetegszer eszembe jut, hogy ha egy kicsit kevésbé vagyok bátor, és csökönyösen ragaszkodom ahhoz, hogy én mindent megoldok, valószínűleg 24 évesen már rég benne lennék egy elfáradt, boldogtalan, kihűlt házasságban. Ha nem lépek ki abból a párkapcsolatból, és nem szedek magamra több évnyi tapasztalatot, ha bármelyik későbbi párkapcsolatomban elmegyek a végletekig, és hiába ordítanak a jelek, mégsem lépek ki, most nem lennék ott, ahol.
Mindig meg voltam győződve arról, hogy valahol vár rám valaki különleges. Bár emiatt sokszor megkaptam, hogy naiv vagyok, hogy mesékben élek, és nem létezik olyan szerelem, amilyenre én vágyom, mégsem adtam fel. Nem voltam hajlandó lejjebb adni az elképzeléseimből.
Nem arra gondolok, hogy a tökéleteset kerestem, akivel mindig minden ugyanolyan jó, és soha nincsenek nézeteltéréseink, és mindenről ugyanazt gondoljuk. Azt az embert kerestem, akivel kölcsönösen próbáljuk megérteni egymást, és közösen próbáljuk megoldani a felmerülő nehézségeket. Aki mellett én is azt érzem, hogy meg akarom oldani, és fejlődni szeretnék nemcsak magamért, hanem érte is. Akiben ott van az a valami plusz, amiért jó.
Így megpróbáltam összeszedni - a teljesség igénye nélkül - azokat a pontokat, amik számomra azt jelzik, hogy vele tényleg jó:
Persze, örömteli, hogy jól érzem magam vele, különben minek lennénk együtt? Mégis, annyiszor megfogalmazódik bennem, mennyire jó nekem. Másfél év együttélés után is ugyanolyan jó együtt feküdni, együtt ébredni, de még csak úgy lenni is.
Nincs olyan rémes nap, ami ne válna széppé - vagy legalábbis sokkal kevésbé rosszá -, amint találkozunk. Ha történik valami jó, ő az első, akivel szeretném megosztani. Ha pedig valami rossz történik, segít átvészelni a napot a tudat, hogy hamarosan találkozunk.
Mindketten abban az életkorban vagyunk, amikor már ugyan elkezdtünk felnőttként működni, de még rengeteg új dolgot tapasztalunk és tanulunk minden áldott nap. Igyekszünk odafigyelni egymás igényeire, és a tanácsainkkal, a türelmünkkel, a szeretetünkkel támogatni, és nem visszafogni egymást.
Problémák mindenhol vannak, időnként kivédhetetlenek a nézeteltérések, a hullámvölgyek. Ilyenkor igyekszünk azt tudatosítani magunkban, hogy szeretjük egymást, és nem azért veszekszünk, hogy valamelyikünk megnyerje a balhét, és győzedelmeskedjen a másik felett. Azért veszekszünk, mert sok mindenben különbözünk egymástól, és időnként nehéz közelíteni a két álláspontot. De összességében nem egymás ellen vagyunk, hanem együtt vagyunk a probléma ellen.
Ahogy mindenki másnak, nekünk is megvannak a saját kis személyre szabott problémáink, komplexusaink. Ezeket nem söpörjük a szőnyeg alá, hanem igyekszünk segíteni egymást a megoldáskeresésben. Örülünk egymás sikereinek, és átsegítjük egymást a nehezebb időszakokon.
De tényleg. Nem futunk egymással felesleges féltékenykedős köröket, nem kötünk bele egymásba "hobbiból", és tiszteletben tartjuk egymás privát szféráját és énidejét. Órákig, de ha kell napokig eléldegélünk egymás mellett úgy, hogy alig szólunk egymáshoz. Megtanultuk elfogadni, hogy mindketten elfoglaltak vagyunk, és sokszor teljesen más napirenddel működünk. Nem esünk egymás torkának egy-egy lemondott randi miatt, vagy ha valamelyikünk a közös minőségi idő helyett néha egy félnapos alvást választ. Akkor vagyunk együtt, amikor tényleg van kapacitásunk egymásra.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.