Évek múltán már valóban nincs mit felfedezni a másikban?

Egy kávézói beszélgetés inspirált, amikor ültünk egy barátnőmmel a Budapest Baristasban a Múzeum körúton és megtárgyaltuk, kinél mi a helyzet párkapcsolat-ügyileg. Azért fontos ez a találkozó, mert arról folytattam vele eszmecserét, hogy mennyire fantasztikus megélni a párkapcsolat kialakulásából, formálódásából adódó szépségeket, azonban úgy gondolom, hogy ez nem ideiglenes állapot.

A kapcsolat mindkét tagja a közös út mellett halad a saját útján is, így normál esetben ez változással és fejlődéssel is együtt jár. Azonban a másik végletben a stagnálás állapotába ragadhatnak, melynél igen, nehezebb az újdonságot meglátni a másiknak, főleg, ha az épp a megragadtság okán nincs is.

Azzal, hogy két fél halad egy-egy úton, más és más a belső folyamat, amit a saját önfejlődésük kapcsán megélnek. Évek alatt változhat a mentalitás, a gondolkodásmód, a különböző megszokások vagy egy adott témáról formált vélemény is. Ez terelheti őket jobbik és rosszabbik énjük megvalósulásához. Semmi sem fekete és fehér, így a színskála árnyalatai felett nem mehetünk el. Az ismerkedés első néhány hónapjával nem végeztetett ki az újdonságok tárháza.

Amikor a kedvesemmel találkoztunk, önmagában izgalmas volt az az élethelyzet, ami a korkülönbségből fakadt. 7 év. 19 évesen úgy éreztem, mintha tiltott dolgot művelnék azzal, hogy ismerkedem egy „ennyivel" idősebb férfival. Utólag ez kislányos, tapasztalatlan zavaromból eredt, mégis akkor ez nagyon új volt számomra. Ahogy a randizásaink, az egymással folytatott kétértelmű csevejek, édes flörtölések, összességében minden, ami közösen első és új volt, az varázslatként hatott.

Ahogy minden olyan mélypont, csalódás és vita alkalmával, amiben az empatikussága, megértése, és érettsége felülmúlta elképzeléseimet, mindannyiszor rájöttem,még mindig tud újat mutatni. Nem csupán számomra, hanem saját maga számára is. Ugyanez érvényes, amikor saját korlátjainkat léptük túl akár a karrierünket tekintve, akár ha jobb önmagunkká váltunk egy-egy periódus után.

Egy másik példa, amikor régmúlt szituációkból adódóan azt gondolta, hogy féltékenyen reagálnék egy helyzetre. Óvatosan tálalta, majd meglepődött és megnyugodott a reakciómon. Megnyugodott, hogy elengedtem a régi sérelmeimet, melyek forrásként szolgáltak kissé sem félreérthető helyzetekben és tudtam változtatni ezeken a beidegződéseken.

Az újdonság felfedezése évek múltán talán sokszor valami emberfelettivel kapcsolódik össze. Határátlépéssel, komfortzóna kilépéssel vagy próbatétellel. Ezek mindig minket szolgálnak, azonban sokszor képtelenek vagyunk így tekinteni rá. Ez jelzi, hogy dolgunk van még vele. Főzés és takarítás közben, a mindennapok mókuskerekében nehéz észrevenni párunk fejlődési rátáját, de a tragikus eseményeken túl, talán elég csak tisztán figyelni társunkra, hogy meglássuk, kiből mi lett az évek során.

Viszont váltig kiállok amellett, hogy évek múltán nem csak a kapcsolat tud megújulni, hanem az egyének is tudnak külön külön annyit változni, hogy az a szó legjobb értelmében, meglepetéssel bírjanak a másik számára.

Nyitókép: Shutterstock