Amikor nem jön be a gyereknek a pasid, de igazából neked sem

Az megvan ugye, amikor ülsz a gép előtt, és jönnek a levelek, kissé elmosódott, távoli képekkel illusztrálva. Hogy még véletlenül se lásd, hogy néz ki a valóságban a netherceg, aki éppenséggel lehet, hogy egy családapa álruhában, vagy egy eltorzult elméjű sérült lélek, és még az is előfordulhat, hogy 30 éves helyett egy 60 évessel levelezgetsz.

A sokadik ilyen álruhás hőssel való találka után már óvatosabban kezeltem a dolgot, de még így is belefutottam pár furcsa szituációba. Na jó, ennek már a fele sem tréfa, gondoltam magamban, és az egyik ilyen csalódáscunami után, magammal vittem a gyerekeket is a randira. És milyen jól tettem. A hetedik kerületi zsúfolt utcában beszéltük meg a találkát a levelekben és telefonban amúgy nagyon kedvesnek tűnő fiúval.

A centikkel általában szeretnek viccelődni a fiúk, mert itt is lecsalt vagy 15-öt a magasságból az említett fickó, aki amúgy valóban nagyon romantikus alkat volt, csak hát a kémia az nem akart működni sehogy sem. A fizikáig meg el sem jutottunk. :-D Amikor távolból megláttuk a lányokkal Janit – nevezzük így, oké? - már éreztem, hogy baj van. Mintha a feje előbb ért volna oda, mint a többi testrésze. Emlékeztek még a Csúcsfejek sci-fi filmvígjátékra? Na Jani, az maga volt a csúcsfej. Ugye nem csodálkoztok rajta hogy az első közös pizzázáson kívül nem sok programunk volt vele?

Aztán ott volt az a fura ember a randivonalról, akinek a profilképe helyett megérkezett a rettenetes mása, aki maga volt angyalbőrbe bújt sátán. Már az is hazugság volt, ahogy érkezett. A villamoson láttam meg egy számzáras aktatáskával, majd a kötelező körök után, egy elég felkapott étterem-bárba vitt az utunk. Nagyon ódzkodtam a helytől, mert előtte, s' utána sem sűrűn jártam oda, nem bírta a pénztárcám a menüt, de hát az aktatáskás valami nagymenő ügyvédnek mondta magát, így biztosan könnyedén fizet majd.;-)

Ó, az a női megérzés, az a hetedik, valamiért csak egy presszót kértem, majd később talán... - gondoltam magamban, de amikor a pasi részletesen ecsetelte, hogy hogyan csábította el őt a barátjának 13! éves lánya, akkor úgy éreztem, bőven elég lesz az a kávé. Az már csak hab volt a tortán, amikor eljátszotta, hogy ellopták a pénztárcáját valahol útközben, és a lakását is kirabolták, sőt már nincs is otthona, de szerintem az sem volt igaz, amit kérdezett. Így jártam pórul. Fizethettem egy puccos helyen, két kávét csilliárdos áron.

És ott volt a valóban jómódú, aranyos terepjárós, csakhogy anyucinak nem igazán jött be a lelkem, érdekes annál inkább az egyik gyerkőcnek. Ők egészen másként működnek. Túlélőgondolkodók. Vállalkozás, autó, kertes ház. Éhen már nem halunk. Összejártunk beszélgetni, gyerekestül, barátostul egy ideig, de semmi több. Ez is csak addig ment így, míg a terepjáróba végül egy másik menyecske foglalt helyet. Azóta, ő kezeli a kormányt.

Az igazi gyerekek mindig megérzik mi a jó az anyjuknak és persze nekik is. Jók a szenzoraik. Kiélezett csápjaik vannak erre, amik azonnal fegyverré változnak, amint vészhelyzetbe kerül a család. Így történt ez a sokadik próbálkozásnál is, ami így is túl sokáig tartott, hiszen nem hetekben, és hónapokban, hanem egy teljes évben mértük az időt.

Aztán a nyáron, amikor a korántsem munkahőse - legény beszólt valamit a kislányomnak ebéd közben, igen csak felment a kicsiben a pumpa. Nekem te nem vagy az apám és menj haza, ha nem te keresed a kenyeret, ne egyél velünk! -Ilyesmi szavak hagyhatták el a gyermekem száját, amit barátunk nem viselt valami jól. Amúgy megvédeném a „nem apák" becsületét is, ha úgy hozza a sors, de itt nem volt indokolt. A jómadár útnak indult. Nem volt maradása. Szó szerint elkergette a lányom a háztól. Azóta sem láttuk...

Nyitókép: Shutterstock