Az 50 az új 40 - Második szakasz újratöltve

Tavaly nyáron múltam 50. Azt gondoltam, majd valami hetedhétországra szóló születésnapi fergetegpartival ünneplem ezt a kerek évfordulót, de nem így történt. A vírusra, és a barátokra való tekintettel sem táncolhattam át az éjszakát, így maradt egy szolidabb, ám annál bensőségesebb együttlét, szűk családi körben.

Milyen érzések kavarognak bennem eme kétjegyű szám hallatán? Lehet, hogy pont azért, mert a covid miatt, csak úgy átestem az ötösön, meg a nullán, - mint megannyi máson abban az évben - semmi ördöngőset nem hozott. Ellenben egy csodás ajándékkal gazdagabb lettem, hiszen az 50-nel, a nagymamaság küszöbét is átléptem. Boldogan lubickolok ebben a kegyelmi állapotban, és remélem még eltart egy ideig.

Hazudnék, ha azt mondanám, olykor nincsenek rossz napjaim, mert vannak, - épp csak annyira, mint bárki másnak –, csak már nem hagyom magam sokáig a pocsolyában. Tudom, mennyi minden van mögöttem és már nem akarom egy nap alatt megváltani a világot. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének céljaim, netán megvalósításra váró álmaim, inkább, csak időt hagyok mindennek. Igyekszem befelé fordulni, hallgatni a belső hangra és magamon tartani a fókuszt.

Mostanában sokat lehet hallani az életközepi válságról, ám, hogy pontosan mit is jelent és kiket érint, arról szintén eltérőek a vélemények. Napjainkra felgyorsult minden, de fenekestül fel is fordult a generációkon át követett rend. Nagyanyáink korában teljesen megszokott volt, hogy egy 50 éves nő már nem akart világmegváltó terveket szövögetni, beérte a nagymamasággal és a szürkébb ruhatárral is.

Ma már egy középkorú nő egyáltalán nem számít öregnek, sőt olyannyira kitolódott a gyermekvállalás és a karrierépítési időszak, hogy a 40 lett az új 30, 50, az új 40, a 60, az új 50 és így tovább. Hogy is néz ki ez nálam a mindennapokban? A változókor szele már megérintett ugyan, és egy nőgyógyászati műtéten is túlestem, mégis azt kell mondjam: szép ez a korszak! Eszembe jut Heltai Jenő egy verse, melynek utolsó sorai így szólnak:

Az élet, általában együtt jár az öregedéssel, kár tagadni, ám szépen is meg lehet ám öregedni. Olyan jó látni erre néhány pozitív példát. Nagyrészt rajtunk is múlik, mennyire tartjuk magunkat fiatalon, tudunk e mosolyogni és meg tudjuk-e őrizni a gyermeki énünket, lelkesedésünket. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én például nagyon szeretem Louise Hay-t olvasni és hallgatni is. Pozitív megerősítéseivel kezdem a napot és általában vele, vagy egy Abraham Hicks meditációval zárom.
Éppúgy fontosnak tartom a mentális és a lelki fittséget, mint a testi kondíciót.

Ahhoz, hogy ne érezzük magunkat rosszul a bőrünkben, - hiszen a nyomás azért nagy – elsőként jó, ha megbarátkozunk a korunkkal, elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ezzel a lépéssel, hatalmas előnyt szerezhetünk, és nem utolsósorban a megfelelési kényszer által okozott stresszt is száműzhetjük az életünkből. Fontos, hogy szem előtt tartsuk az „ahogy bent, úgy kint" mondást, mert az ép test, ép lélekkel kezdődik és aztán fordítva.

Az egészséges egyensúly megtalálása és fenntartása talán a legnehezebb, ám egyben a legszebb feladat is ebben az egészben. Sokat lehet olvasni arról, ahogy az írás elején is említettem, hogy az életközepi válság a 35-50 évet megélt embereknél fordul elő nagy számban. Tehát, azoknál, akik nagyjából az életük feléhez érkeztek. Ilyenkor többet tűnődünk az eddig eltöltött időn, az életcéljainkon, mérlegelünk, számot vetünk.

Akár a férfiaknál a kapuzárási pánik, nálunk, egy ilyen "Úristen, lemaradok, hová lett a nőiségem, nem tudok már gyereket szülni, ezerrel kívánom, vagy egyáltalán nem kívánom a szexet és társai" válság-gondolat-cunami törhet ránk. Ne ijedjetek meg, ez teljesen normális. És ahogy sokunk nagymamája mondta, - Lányom, majd elmúlik. Ez is.

Ha ezekből a kérdésekből mondjuk háromra kielégítő válasszal tudunk szolgálni saját magunk felé, hiszen csak ez a lényeg, akkor már jók vagyunk!

• Miről álmodtam gyerekkoromban?
• A saját életemet élem?
• Örömöm lelem a munkámban?
• Boldoggá tesz a családom?
• Biztos, hogy a megfelelő emberrel élek?

Talán, ami leginkább foglalkoztat minden embert, és főként az ötvenen túliakat: mi végre vagyok ezen a világon? Mi a dolgom, miért születtem ide, és hogyan tudnék jobb emberré válni? Semmi ok az ijedtségre, egyre tudatosabb az emberiség, mindenre meg fog érkezni a válasz. Kinek előbb, kinek később. De egy mai nő, nagyon is ideális helyzetben van, mert jobb esetben 50 éves korára, már jól tudja, mit akar.

Nyitókép: Shutterstock