Ne szépségversenyre vidd a gyereked, hanem játszóházba!

Amikor az én kis Szonjám megszületett, szinte már mindent elterveztem számára. Bölcsibe se járt, mert azt akartam, hogy minél több anya-lánya pillanatunk legyen együtt, és a lehető legszorosabb kötődés alakuljon ki kettőnk között. A kislányom már születésekor is nagyon szép és formás baba volt. Tudtam, hogy mire felnő, utána fognak fordulni az utcán – nem csak a fiúk, de még a lányok is – és sok irigye lesz az életében.

Ovis korára már dús és hosszú haja volt, amit mindig kibontva szeretett hordani. Igéző, zöld szeme pedig mindig mosolygott, ezért játszi könnyedséggel lopta be magát mindenkinek a szívébe. Egyszer, mikor a villamoson utaztam vele, hallottam, hogy egy korabeli kislány megjegyezte az anyukájának, hogy „Nézd azt a kislányt! Olyan, mint egy hercegnő!". Nem tudom, hogy Szonja ebből mit hallott meg, de az én fülemet megütötte ez a dicséret, és azonnal támadt egy ötletem.

Aznap, az ovi után, leültettem a kislányomat a laptop elé, és megkérdeztem tőle, mit szólna, ha beneveznénk egy gyerekszépségversenyre. Meséltem neki a villamoson elhangzott dicséretről is, ő pedig felnőtteket meghazudtolóan azt felelte: „Miért is ne, anya? Próba-szerencse!" Szóval, belevágtunk: elkezdtem őt manikűröshöz, fodrászhoz vinni.

Bevezettem pár szabályt, aminek eleget kellett tennie, annak érdekében, hogy versenyképes legyen. Például tilos volt szaladgálnia az udvaron a többiekkel. Féltem, hogyha elesik, és megüti magát, akkor olyan horzsolásokat, sebhelyeket szedhet össze, ami rontaná az összképet. Az alakjával nem volt gond, sőt! Már 5 évesen igazi kis manöken volt az én Szonjám. Csupán néhány étrendkiegészítőt és vitamint szedett, amitől még strapabíróbb volt a szervezete, még egészségesebb a haja, a körmei.

A kislányom nagyon élvezte a versenyeket. Imádta, hogy szebbnél szebb ruhákban pózolhatott, s tinilányokat meghazudtoló sminkeket kapott. Igazi mini felnőttként viselkedett. Néha még oviba is hasonlóan akart menni... én pedig miért is akadályoztam volna meg ezt? Természetesen azért nem egy verseny-sminkben engedtem oviba, de némi pirosító, szájfény és körömlakk belefért. Azonban hamar kiderült, hogy ez sokaknál kiveri a biztosítékot.

A többi anyuka úgy nézett Szonjára, mintha földönkívüli lenne, és a játszótér mellett elsétálva is megbámultak minket. A többi gyerek odakiabált nekünk, hogy szálljon be ő is a játékba a homokozóban, de Szonja visszautasította őket, mondván: „Nem szabad játszanom, hogy ne legyek heges!" Ilyenkor a szülők rám néztek, és láttam a szemükben a megvetést. Azt gondolták, hogy nem hagyom a gyerekemnek, hogy igazi kisgyerek legyen.

Pedig semmit nem kényszerítettem rá sohasem Szonjára. Mindig, mindenről megkérdeztem, de sohasem úgy, hogy ugye te is akarod? Meg, ugye milyen jó ötlet lenne? Sosem rágtam a szájába a választ a kérdéseimmel. Neki tetszettek az ötleteim, szerette a nagy felhajtást maga körül. Én pedig úgy voltam vele, hogy elindítottam egy úton, és ha ő akar, akkor letér arról. Vétek lett volna elpazarolni a benne rejlő lehetőségeket és azt a bájt, ami ösztönösen sugárzott belőle.

Maholnap, Szonja 20 éves lesz, és nyert már több szépségversenyt, hívták őt fotózásokra különböző kozmetikum- és ruhacégek. Mindenről ő dönt, engem csak néha kérdez meg, de akkor is csak megerősítés céljából. Az én büszkeségem határtalan, ő pedig fel-, illetve belenőtt ebbe a szakmába és látszólag nem rontottam el őt, még akkor is, ha anno kis híján megköveztek amiatt, ahogy neveltem. Remélem, azok az anyukák azóta irigykedve nézik a lányom fotóit, ha belefutnak valahol.

Szonja történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: AFP