Férjként csődöt mondtál. Milyen példa leszel így a gyerekünknek?

Boldog voltam, mert úgy tűnt, te is az vagy. Jól összepasszoltunk. Minden tökéletesnek tűnt.
Még az sem vert éket közénk, hogy gyerekünk született. Sok rémtörténetet hallottam arról, hogy a párok eltávolodnak gyerekvállalás után, de velünk nem így lett. Sőt! A legodaadóbb apa voltál, akit valaha ismertem.

Fogalmam sincs, hol, s mikor siklottunk félre. Boti már ötödikes volt az általánosban. Úgy volt, hogy te fogsz vele gyakorolni, de végül hazaérvén a munkából csak annyit mondtál, hogy nem érzed jól magad, és elmentél azonnal lefeküdni. Emlékszem, mert este kilencig gyakoroltuk a számtant, majd mikor végre ágyba dugtam a fiúnkat, próbáltam közeledni hozzád, de rám förmedtél.

Már akkor is letorkolltalak. Sosem volt divat nálunk a csúnya beszéd, és nem akartam, hogy Boti erre riadjon. Fújtattál, zuhany után ágyba bújtál, távol tőlem. Reggel hűlt helyedet találtam. Viszont a telefonodat otthon felejtetted a konyhapulton. Fogalmam sincs, hogy nem tűnt fel, hogy jött a szeretődtől egy szemérmetlen kép, vagy SMS, hogy munka helyett mire vágyik inkább...

Mire délután hazaértél, Botit beküldtem a szobájába, hogy a lehető legkevesebbet hallja, bár tudtam, hiába próbálkozom. A falak papírból voltak. A szomszéd Joli néni is hallani fogja...
Hazaértél. Látszólag nyugodt voltál. Én a konyhapultál ültem, türelmesen vártam. Megkérdezted, milyen volt a napom. Leheltél a fejemre egy csókot. Azt feleltem, amit mindig, majd rátértem a lényegre.

- Nem hiányzott valami egész nap? – kérdeztem óvatosan. Te visszafordultál a hűtőtől. Nyakadban laza volt a nyakkendő, kezedben ott virított egy felpattintott sörösüveg. Meghúztad, majd felém sétáltál.
- Most, hogy mondod... - felém akartál hajolni, de én az arcodba tartottam a szemérmetlen üzenetek egyikét. Mikor megláttad, láttam a vonásaidon, hogy megfogtalak, de természetesen neked állt följebb. – Mi az istenért nyúlkálsz te a telefonomban?! Mi közöd volt hozzá, mi?!
- Szép kis apa és férj vagy, mondhatom! Még te vagy megsértődve, amikor engem csalsz és a gyerekedet hanyagolod, holmi céda miatt?! Komolyan, Vince?! Ne legyél már nevetséges!
- Én vagyok a nevetséges?! Nem én nyúlkálok a magánéletedben. Ahelyett, hogy utánam hoztad volna, mikor megláttad, hogy itthon hagytam...

Természetesen teljesen elbeszéltünk egymás mellett. Játszottad a mártírt, te voltál a sértett fél, nekem meg szemet kellett volna hunynom a megcsalás ténye, és a verbális bántalmazásod fölött. Otthagytál a konyhában. Bevágtad magad után a hálószobánk ajtaját, még a képek is megremegtek a falon. Boti a résnyire kinyitott ajtaján kukucskált kifelé. Mikor utánad mentem, automatikusan becsuktam rá az ajtót.

A szobába érve utánad engem is lecédáztál, és még sokkal rosszabbakat is a fejemhez vágtál. Frusztráltnak tűntél, idegesnek, egy ketrecbe zárt, rémült állatnak. Míg te próbáltál egérutat lelni, az én fejemben az járt csupán, hogy Botinak nélküled kell tovább nőnie, érnie, különben félő, hogy ő is olyanná válik, mint te. Egy semmirekellővé, akinek természetes lesz a házasságát beszennyezni és rossz példa lesz a gyereke számára, akinek mocskosabb lesz a szája, mint az autók koptatta aszfalt...

Emiatt a cél miatt nem omlottam össze, s marasztaltalak. Tudtam, hogy a fiam nem lehet ilyen ember, s ehhez neked el kellett menned... Nem tartóztattalak, mikor csomagolni kezdtél, majd ismét bevágtad magad mögött az ajtót – ezúttal a bejáratét.

Boti és Vince történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock