Anya, kérlek bocsásd meg nekem, hogy én megvalósítottam az álmaimat!

A legtöbben ekkor szembesülnek a kínzó felismeréssel, azért futják újra és újra ugyanazokat a köröket, ugyanazokban a szituációkban, mert egész egyszerűen otthon, gyerekkorukban ez a fajta attitűd ivódott a vérükbe és vált énjük részévé. Bár felismerik, képtelenek másképpen reagálni.

Ha úgy nőttünk fel, hogy meg kellett tanulnunk meghúzni magunkat, mert egészségtelen mértékben tekintettel kellett lennünk édesanyánk aktuális érzelmi állapotára, ha érzelmi villámhárítóként kellett működnünk, ha át kellett vennünk a fájdalmát, terheit, ha felcserélődtek a szerepek és gyerekként kellett felnőtt szerepbe helyezkednünk, akkor megtanultuk, hogy le kell mondanunk a saját erőnkről azért, hogy ne okozzunk csalódást, problémát az egyébként is boldogtalan szülőnknek. Ezzel óhatatlanul is részesévé váltunk egy generációról generációra öröklődő szenvedésnek, játszmának, ami a saját életünkben is rengeteg fájdalmat generál.

Mit jelent ez pontosan és hogyan hat a párkapcsolatunkra? Gyerekként megtanultuk: a szüleinkre nem szabad haragudni, így inkább választjuk a káros hiedelmek és működési mechanizmusok beépítését életünkbe azért, nehogy elveszítsük az anyánk szeretét. Ezáltal biztosítjuk saját magunk számára az érzelmi túlélés lehetőségét.

Ezért elkezdjük bojkottálni a saját lehetőségeinket, nem válunk sikeressé, nem valósítjuk meg az álmainkat. Később a párkapcsolatunkban ugyanazt a szerepet fogjuk ismételni, amit gyerekként láttunk: tudattalanul válunk mártírrá, megkeseredetté, áldozattá.

Ha egy anya nem tudatos, ha nem ismeri önmagát és nem dolgozta meg a saját fájdalmát, könnyen ültethet el ki nem mondott szavaival szégyent és bűntudatot a lányában, hiszen a puszta léte arra emlékeztetheti, amit ő nem tudott megélni, amiből hiányt szenved. Ezzel a viselkedéssel, érzelmi állapottal egy kifejezetten káros női mintát örökít a lányára, aki így nem tudja elsajátítani az egészséges, önmagában és nőiségében erős, teljes ember működését. Párkapcsolati szinten ez úgy működik, hogy amíg tudattalanul sodornak ezek a traumák, addig mindig olyan párt választunk majd, akik miatt újratraumatizálódunk és addig ismételjük a fájó dolgokat, mígnem képessé válunk a felismerésre, elfogadásra, változtatásra.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a harmonikus, boldog párkapcsolathoz nem elég a szerelem, a vágy, a kémia! Önismeret és az önmagunkon való folyamatos munkálkodás nélkül működésképtelen lesz vagy szenvedéshez kötött, ahol mindig ugyanazokat a köröket futjuk le. Ha hajlandóak vagyunk elfogadni, hogy szüleinktől, édesanyánktól hoztunk pozitív és negatív mintát egyaránt, ha elfogadjuk, hogy az akkori legjobb tudása szerint cselekedett, ha magunkévá tesszük, hogy ettől függetlenül igenis haragudhatunk, ennek hangot adhatunk és kidolgozhatjuk az ebből fakadó sérüléseinket, önmagát egyre jobban ismerő emberré válunk. Olyan emberré, aki önmagában egészként, teljesként lép egy kapcsolatba, s már nem fogja ismételni a kényszerítő erejű, káros mintákat.

A jó hír az, hogy minden seb begyógyítható és minden minta megváltoztatható. Habár az út hosszú és kifejezetten fájdalmas, de a végeredmény megéri: felülírhatjuk a hozott mintát, képesek leszünk máshogy viselkedni és mást örökíteni a saját gyermekünkre. A gyógyulás első lépéseként el kell fogadnunk, hogy az anyánk bizonyos dolgokat nem csinált jól, mi ettől sérültünk, szenvedtünk és generációs, önként vállalt terhet rakott ránk. El kell ismernünk, milyen szerepet élünk ennek következményeként. Vagyis: fel kell tárni a problémát és annak kiváltó okát.

A belső utazásunk következő állomása az, ha nem ragadunk bele a sérelmeinkbe. Teret adunk a fájdalmunknak, a haragunknak, találunk egy egészséges módot a kifejezésére, hogy tisztuljunk a lelki sebeinktől, majd elvonjuk a fókuszunkat róla és a megoldásra, a másik minta keresésére figyelünk. Amint elkezdjük gyakorolni, tapasztalni fogjuk, ha kitartunk és nem ostorozzuk magunkat az alkalmanként lezajlódó visszaesés miatt, egy idő után az új minta felülírja a régit, s a vérünkké válva új működési mechanizmust épít ki.

Így nemcsak saját magunkat gyógyítjuk, hanem felmenőinket is. Így válunk képessé arra, hogy felülírva a hozott mintát ne csak beszéljünk arról, hogy másképpen csináljuk majd, de képesek is leszünk erre, ez pedig, egészséges érzelmekkel működő emberként elvezet a harmonikus párkapcsolathoz.

Nyitókép: Shutterstock