Szeretők vagyunk, és nekem ennyi épp elég.

Beköltöztél hozzám, ide a bensőmbe, és járod a táncod a zsigereimben, a gyomromat remegteted, és én hagyom, hogy a szívemen szánkázz. Minden nap rulettjáték, mindig még eggyel több színre teszünk, de ki tudja, mikor szórod szét a zsetonokat, és hagyod itt a partit. Mert tudom, egyszer eljön az a nap.

Tapasz vagy a sebeimre, és néhány érintéssel én is elfedem a hétköznapjaid okozta horzsolásokat. Segítünk egymásnak átúszni az életen, amit bár mi választottunk magunknak, mégis sokszor túl sziklásnak érezzük. Csak imbolygunk az életben, kapaszkodunk egymásba, hogy a bátortalan valóságunkban élhessünk. Mert túl kényelmesek vagyunk, ragaszkodunk a megszokotthoz, nincs merszünk, és elég akaratunk sem, hogy egymás mellett kössenek ki a hajóink.

Megnyitom a testem és a lelkem, röpke fél órára nyújtom magam, az erre szánt és vágyott napon. Nincs egyensúly, itt nem érvényes a fizika törvénye, itt csak a test beszél, és mindketten célba érünk. Megkapjuk, amiért idejöttünk, és egy időre élhető hely lesz a világ, élhető a valóság. Elengedem a múltat, és nem gondolok a jövőre - csak veled vagyok képes a jelenben létezni.

Meztelenre vetkőzik a test, a lélek is fel-felbukkan olykor, ahogy a testmeleg ágyban fekszel, és a plafont bámulva mesélsz az életedről - és én csak hallgatlak. A csendem beszél, a csendem mondja el, hogy fontos vagy, az egyetlen, aki fontosabb magamnál - akkor, ott, abban a pillanatban. Mert nem adom neked az egész életem, amit az ajtón kívül hagytam, az nem rád tartozik.

Illatmolekuláidat ma még őrzi a bőröm, hordalak magamon, míg le nem moslak - mert nem árulhatom el, hogy itt vagy rajtam. Téged belül őrizlek, titkos szavakkal kötlek magamhoz, de nem érzed ezt a láthatatlan szálat, mert vigyázok, nehogy eláruljam magam. Azt, hogy kellesz nekem, de csak úgy, hogy a végtelenségig szabadnak érezd magad mellettem. Ez az én titkom. Tőlem csak a jót kapsz, felvéstem ezt a szabályt a szívembe.

Ezerszer eldobhattalak volna már, és ezerszer nem tettem, ezerszer léphettem volna már túl rajtad, bújhattam volna el úgy, hogy soha ne találj meg, mégsem voltam képes rá. Valami vonz hozzád, és én várok, hogy megtudjam, mi az, ami nem ereszt. De választ éppen úgy nem kaptam, ahogy az sem kap, aki felteszi azt a kérdést: "Miért szeretsz te engem?"

Mert kellenek ezek a lopott órák, ezek az apró boldog-boldogtalanság morzsák. Ahogy fejemet a víz fölé tartom, hogy ne fulladjak meg, úgy kell nekem ez a mindent, mégis semmit nyújtó, halálra ítélt kapcsolat. Te csak ülsz az ágy szélén, már nem hullanak a szavak, csak a cipő sarka koppan a parkettán. Kattan a zár, a hátad látom, és már csak az elmúlt egy óra öröme gomolyog a magára hagyott szobában. És soha nem beszélünk arról, hogy mi lakik bennünk igazán.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock