Összeszorult a szívem, amikor bevallottad, te nem akarsz gyereket..

Egész életemben az igazit kerestem, azt a lelki kapcsolódást, ami ritkán adatik meg az embernek. Amikor először elkezdtem veled levelezni, nagyot dobbant a szívem, mert éreztem, hogy te más vagy, veled összejöhet mindaz, amire valaha is vágytam. Rengeteget beszélgettünk, filozofáltunk az élet nagy kérdéseiről, a párkapcsolatokról. Sok mindenben nem értettünk egyet, mégis egy hullámhosszon voltunk. Az első szeretkezésünk után megkérdezted, ha sorrendbe kellene állítanom, hogy mi a fontos nekem: barátok, gyerek, karrier, szerelem, pénz – akkor mi lenne az én sorrendem. Akkor vallottad be nekem, hogy te nem szeretnél gyereket, ezt eldöntötted és sosem fogod meggondolni magad.

Emlékszem, ott feküdtem a karjaidban és azt gondoltam: „Végre itt van az a férfi, akire régóta vágytam, nem akarok most ezzel foglalkozni". Valójában nekem soha nem volt annyira fontos, hogy legyen saját gyerekem, legalábbis addig. Bár azt éreztem, hogy nem szeretném a gyerekvállalást kihagyni az életemből, mindig is fontosabb volt számomra a megfelelő társ megtalálása. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, abban is bíztam, hogy majd meggondolod magad. A köztünk lévő szerelem le tudja majd bontani a falaid és megszünteti benned azokat a blokkokat, ami akadályozza, hogy saját családod legyen.

Szerelmes voltam beléd, imádtam minden veled töltött percet. Végre önmagam lehettem, levehettem az álarcaimat, mert te olyannak fogadtál el, amilyen vagyok. Egy dolog viszont egyre jobban kezdett zavarni. Ahogy írtam, előtte soha nem voltam ráfókuszálva erre a gyerek témára, de kettőnk kapcsolata által megjelent bennem a vágy, hogy mennyire jó lenne, ha szerelmünket egy gyermek koronázná meg. Hirtelen észrevettem az összes kismamát az utcán, elkezdtem cikkeket olvasgatni a gyermekvállalásról és nőkről, akiknek ez nem adatott meg. Összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy a mi otthonunkat soha nem fogja betölteni vidám gyermekzsivaj.

Sokszor néztelek, ahogy a cicámmal játszottál és párnákból építettél neki búvóhelyet. Nem értettem, miért nem szeretnél gyereket, hisz láttam és éreztem, csodálatos apa válna belőled. Ezeket persze nem mondtam neked, hisz te az elején szóltál, inkább csendben őrlődtem magamban. A 35. születésnapomon beszéltünk talán egyszer erről, amikor bevallottam neked, hogy szomorú leszek, ha arra gondolok, hogy nem adhatom át egy gyermeknek azt a szeretetet és élettapasztalatot, ami bennem van. Te többször elmondtad, hogy neked ezek a dolgok nem fontosak, neked a karriered állt az első helyen.

Nekem viszont beköltözött a szívembe és a lelkembe az érzés: gyereket akarok. Nem tudtam, mit tegyek. Nagyon szerettelek, nagyon jó volt veled, de úgy éreztem, hogy örökké bánni fogom, ha miattad lemondok arról, hogy megtapasztaljam az anyaság csodáját. Valószínűleg ezt te is érezted, mert kezdtünk távolodni egymástól. Többször elmondtad, hogy nem akarsz elköteleződni, neked mások fontosak az életben, mint nekem. Már érlelődött bennem a szakítás gondolata, de te megelőztél. Szakítottunk. Bár összetört a szívem, mégis tudtam, hogy mindkettőnknek jobb ez így, ennek most így kellett lennie.

Azóta egyedül élek, se párom nincs, se gyerekem. Mégis úgy érzem, hogy jó döntést hoztunk, mert így legalább van rá esélyem, hogy egyszer nekem is kisbabám szülessen...

Kezdőkép: Shutterstock