Azt mondtad, a karrieredre szeretnél koncentrálni, erre pár hónap múlva már új kapcsolatod volt

Soha nem értettem azokat az embereket, akiknek fontosabb a karrier, mint a szerelem és az összetartozás. Téged sem értettelek, hogyan dobhatsz el engem emiatt. Bár 1-2 barátom megpedzegette, hogy esetleg más is van a háttérben, én ezt gyorsan elhessegettem. Hisz jól megvoltunk, elvileg szerettük egymást. A szakítás után még azt is felajánlottad, hogy maradjunk „barátok extrákkal" – azért mert nem élünk már együtt, utazgathatunk, csinálhatunk közös programokat, élvezhetjük egymás társaságát.

Én erre kategorikus nemet mondtam, úgy éreztem, ebbe belehalna a lelkem. Nem egy összejárós kapcsolatra vágytam, szerettelek, azt szerettem volna, ha együtt élünk és együtt tervezgetjük a jövőt. Nem értettem, miért jobb neked egyedül, te meg azt nem értetted, miért nem tudom elfogadni, hogy te csak ebben a formában tudsz engem szeretni.

Teltek-múltak a hónapok, hiányoztál, képtelen voltam túllépni rajtad. Sokszor nézegettem a Facebook és Insta profilodat, próbáltam kitalálni, hogy vagy, mit csinálsz éppen, vajon jól döntöttél-e. Fél év telt el, éppen nyaralás közben a vacsorát vártuk a barátnőmmel, amikor a telefonjára nézett és kikerekedtek a szemei. Rögtön rákérdeztem, hogy mi történt, de nem válaszolt. Rögtön elővettem a telefont és akkor megláttam – egy fotót rólad, ahogy éppen egy dögös szőkével ölelkezel. Olyan volt ez, mint egy késdöfés a szívembe, tudtam, hogy bárkivel nem tennél ki közös képet.

Nem értettem. Azt mondtad, nem akarsz kapcsolatot, a szakításunk éjjelén azt állítottad, hogy az elkövetkezendő 10 évben egyedül fogsz élni. Erre fél év telt el és te már egy másik nőt ölelgetsz? Ő nem zavar a karrieredben? Keringtek a gondolatok a fejemben, nem értettem és nem tudtam napirendre térni felette. Persze a barátnőm nyugtatott, hogy biztos nem komoly, csak egy múló nyári kaland, amúgy se szép a lány, ne aggódjak miatta. De én éreztem, hogy nem így van. Tudtam, hogy van ennek jelentősége.

Igazam lett. Újabb és újabb fotók kerültek fel és bennem nőttön-nőtt a kétségbeesés: hazudtál volna nekem? Elég nyilvánvaló volt, hogy a lánnyal párkapcsolatban éltél, pár hónap múlva már a konyhádból posztolt, úgyhogy a jelek szerint hamar össze is költöztetek. Képtelen voltam ezen túllépni, annyira zavart az ellentmondás, hogy néha az őrületbe kergettek a saját gondolataim.

2 év telt el, azt tanultam éppen, hogyan nézzek szembe a félelmeimmel, amikor úgy döntöttem, hogy rád írok. Még 2 év után is fájt, még ennyi idő sem volt elég, hogy elengedjelek. Írtam neked egy levelet, amiben megkérdeztem, miért is szakítottunk valójában, hisz úgy látom, a párkapcsolat intézményével még sincs akkora problémád. Pár óra múlva már válaszoltál is. Megírtad, hogy valójában úgy érezted, hosszútávon nem illünk egymáshoz. Bár szerinted csodálatos nő vagyok, de mégsem az igazi a számodra. Ami köztünk volt, az szép és jó volt, ugyanúgy, mint egy jó utazás, ami egyszer véget ér.

Amikor elolvastam a válaszodat, úgy éreztem, hogy mázsás súlyok estek le rólam. Nem voltam dühös, nem voltam szomorú, hálás voltam, hogy két év után végre kiderült az igazság és megválaszoltad a kínzó kérdéseket, amelyek nem hagytak nyugodni. Onnantól fogva nem nézegettem a profilodat és nem érdekelt, párkapcsolatban élsz-e. Felszabadított az igazság.

Kezdőkép: Shutterstock