Azt mondtad, a karrieredre szeretnél koncentrálni, erre pár hónap múlva már új kapcsolatod volt

1,5 év után szakítottunk. Azt mondtad, hogy te nem akarsz párkapcsolatban élni, mert neked sokkal jobb egyedül, akkor jobban tudsz koncentrálni a karrieredre.

Soha nem értettem azokat az embereket, akiknek fontosabb a karrier, mint a szerelem és az összetartozás. Téged sem értettelek, hogyan dobhatsz el engem emiatt. Bár 1-2 barátom megpedzegette, hogy esetleg más is van a háttérben, én ezt gyorsan elhessegettem. Hisz jól megvoltunk, elvileg szerettük egymást. A szakítás után még azt is felajánlottad, hogy maradjunk „barátok extrákkal" – azért mert nem élünk már együtt, utazgathatunk, csinálhatunk közös programokat, élvezhetjük egymás társaságát.

Én erre kategorikus nemet mondtam, úgy éreztem, ebbe belehalna a lelkem. Nem egy összejárós kapcsolatra vágytam, szerettelek, azt szerettem volna, ha együtt élünk és együtt tervezgetjük a jövőt. Nem értettem, miért jobb neked egyedül, te meg azt nem értetted, miért nem tudom elfogadni, hogy te csak ebben a formában tudsz engem szeretni.

Teltek-múltak a hónapok, hiányoztál, képtelen voltam túllépni rajtad. Sokszor nézegettem a Facebook és Insta profilodat, próbáltam kitalálni, hogy vagy, mit csinálsz éppen, vajon jól döntöttél-e. Fél év telt el, éppen nyaralás közben a vacsorát vártuk a barátnőmmel, amikor a telefonjára nézett és kikerekedtek a szemei. Rögtön rákérdeztem, hogy mi történt, de nem válaszolt. Rögtön elővettem a telefont és akkor megláttam – egy fotót rólad, ahogy éppen egy dögös szőkével ölelkezel. Olyan volt ez, mint egy késdöfés a szívembe, tudtam, hogy bárkivel nem tennél ki közös képet.

Forrás: Shutterstock

Nem értettem. Azt mondtad, nem akarsz kapcsolatot, a szakításunk éjjelén azt állítottad, hogy az elkövetkezendő 10 évben egyedül fogsz élni. Erre fél év telt el és te már egy másik nőt ölelgetsz? Ő nem zavar a karrieredben? Keringtek a gondolatok a fejemben, nem értettem és nem tudtam napirendre térni felette. Persze a barátnőm nyugtatott, hogy biztos nem komoly, csak egy múló nyári kaland, amúgy se szép a lány, ne aggódjak miatta. De én éreztem, hogy nem így van. Tudtam, hogy van ennek jelentősége.

Igazam lett. Újabb és újabb fotók kerültek fel és bennem nőttön-nőtt a kétségbeesés: hazudtál volna nekem? Elég nyilvánvaló volt, hogy a lánnyal párkapcsolatban éltél, pár hónap múlva már a konyhádból posztolt, úgyhogy a jelek szerint hamar össze is költöztetek. Képtelen voltam ezen túllépni, annyira zavart az ellentmondás, hogy néha az őrületbe kergettek a saját gondolataim.

2 év telt el, azt tanultam éppen, hogyan nézzek szembe a félelmeimmel, amikor úgy döntöttem, hogy rád írok. Még 2 év után is fájt, még ennyi idő sem volt elég, hogy elengedjelek. Írtam neked egy levelet, amiben megkérdeztem, miért is szakítottunk valójában, hisz úgy látom, a párkapcsolat intézményével még sincs akkora problémád. Pár óra múlva már válaszoltál is. Megírtad, hogy valójában úgy érezted, hosszútávon nem illünk egymáshoz. Bár szerinted csodálatos nő vagyok, de mégsem az igazi a számodra. Ami köztünk volt, az szép és jó volt, ugyanúgy, mint egy jó utazás, ami egyszer véget ér.

Amikor elolvastam a válaszodat, úgy éreztem, hogy mázsás súlyok estek le rólam. Nem voltam dühös, nem voltam szomorú, hálás voltam, hogy két év után végre kiderült az igazság és megválaszoltad a kínzó kérdéseket, amelyek nem hagytak nyugodni. Onnantól fogva nem nézegettem a profilodat és nem érdekelt, párkapcsolatban élsz-e. Felszabadított az igazság.

Kezdőkép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek