A „szeretlek” manapság a leggyakoribb kötőszó

A filmekben a szeretlek szó hajlamos szinte hegyeket megmozgatni. Olyan erőket szabadít fel, aminek hatására az ember bármire képesnek érzi magát. Legtöbbször kulcsfontosságú szituációkban szokott elhangzani ez a vallomás. Például, egy hosszabb ideje tartó macska-egér játék után, két ember között, akik végül bevallják egymásnak az érzelmeiket, vagy éppen szakítás, elengedés előtt, mert sokszor hiába az érzelmek, mégis muszáj külön utakon folytatni.

Azonban, ha megnézzük a hétköznapjainkat, akkor vagy az a jellemző, hogy egyáltalán nem használjuk ezt a szót, vagy épp ellenkezőleg; elcsépeljük és úgy dobálózunk vele, mint akármelyik kötőszóval.

Glória ebből a szempontból érdekes helyzetben volt. A szűk családjában egyáltalán nem volt szokás kinyilvánítani az érzelmeket, sem verbálisan, sem nonverbálisan. A lánynak egy keze bőven elég volt összeszámolni, hogy hányszor hallotta otthon a szeretlek szót, vagy hányszor ölelték meg, pótolva ezt a bizonyos vallomást. Inkább csak burkoltan hangzott el, valami egyéb információba csomagolva: "Vigyázz magadra!", "Légy óvatos!", "Hívj, ha odaértél!", és hasonlók.

Legjobb barátnője azonban épp az ellenkezője volt. Ő a barátaitól is úgy köszönt el írásban és telefonon, hogy szeretlek, szia, a párjával is gyakran mondogatták egymásnak, bár ez természetesnek hatott. Azonban még a szüleitől is úgy búcsúzott el, hogy szeretlek - plusz személyesen egy nagy, cuppanós puszi. Glória irigyelte barátnőjét, hogy ez neki ilyen könnyedén megy.

Mindig, minden alkalommal érzi is a szeretetet, amikor elköszön a szüleitől, vagy épp ha barátnőknek pötyögi le éjnek évadján, mikor végre befejezik a csetelést? A párjával való összeveszés után tutira nem, mégis úgy teszi le a telefont, hogy szeretlek, még ha elkámpicsorodott is a hangnem.

Glória leginkább zavarba jött, amikor neki mondták ezt, nem volt hozzászokva. Neki valahogy sosem jött magától szájára ez a szó, még ha az érzelem meg is volt benne. A legtöbb, ami tellett tőle válaszként, az az én is téged. Tudta, hogy ez olyan beleegyezés-szagú, pedig komolyan gondolta, csak nem tudta magát jobban kifejezni.

Úgy érezte, az emberek elkoptatják a szeretlek szót. Megértette és el is fogadta, ha valakinek hozzátartozik a mindennapjához, de Glória úgy érezte, hogy csak úgy odabökni egy mondat végén ezt a vallomást, nem méltó a szó mögöttes tartalmához. Persze azzal is tisztában volt, hogy többféle szeretet létezik és valószínűleg emiatt használják bátran az emberek; mert nem mindig a legmélyebb szeretetet, szerelmet értik alatta.

Azt viszont még ő sem gondolta volna, hogy egyszer majd betoppan az életébe egy olyan ember, akinek nem lesz szégyenlős kimondani - még ha nem is azonnal -, hogy szeretlek. Az első komoly párkapcsolata teljesen átformálta benne a dolgokat. Továbbra sem dobálta kedvére ezt a szót, de már nem félt kimondani, sőt, néha tőle hangzott el elsőként. S, bár az „én még jobban szeretlek" játékot nem szívlelte, amit a „nem, te tedd le előbb" margójára szokás csinálni, érzelmileg teljesen kicserélődött és szinte kitört a belé nevelt visszafogottságból.

A tanulság? Elkoptatni a világ egyik legszebb szavát nem jó döntés, ahogy az sem, ha magunkban tartjuk az érzéseinket. Az arany középút talán abban rejlik, hogy jól megszűrjük, ki méltó arra, hogy azt mondhassuk neki: szeretlek. Ha megtaláltad azt az embert, akinek lenne kedved ezt mondani, akkor ne habozz amiatt, hogy vajon még hány szeretlek-kuponod marad az év többi részére.

Nyitókép: Shutterstock