A social mediában akarva akaratlanul is, de megesik, hogy olyan idegen emberek profiljára bukkanunk, akik valljuk be, a jól beállított, és fényelt direkt Facebookra készült képeik alapján megtetszenek nekünk.
Ha éppen párkapcsolatban vagyunk akkor ez, csak abban az esetben fordulhat elő, ha már alacsonyabb fokon ég a vágyakozás egykor eget verő lángja. Ez estben elmélázunk a képek láttán, majd egy mély sóhajtás után tovább görgetjük az üzenő falat.
Ha szingliként történik ez meg velünk, vajon másként cselekszünk?
Őszintén szólva én soha nem tartoztam azok közé a csajok közé, akik egyet gondolnak és ráírnak a kiválasztott bikára, vagy egy buliban addig pislognak, amíg a pult végén ülő pasit meg nem legyinti a műszempillák suhogása. Nagydumás nő vagyok, de az idegenek leszólítására vagy arra, hogy dobjak egy üzit csak úgy, valahogy sosem vitt rá a lélek. Ezzel együtt azt is nehezen viselem, ha valaki engem szúr ki célpontjának, és hosszas monológokkal vagy terjedelmes levelekkel bombáz.
Egyik álmatlan éjszakámon addig nyomogattam a telefonomat, amíg egyszer csak a kéretlen messenger üzenetek között találtam magam. Körülbelül harminc levél várta, hogy elolvassam. Bevallom, hogy egyáltalán nem voltam felkészülve erre a hatalmas érdeklődésre, de ezek után csak még inkább nem jött álom a szememre. Kezdetét vette a casting.
A legtöbben megoldották egy rövid köszönéssel maximum hozzá tették, hogy tetszett a profilom, vagy nagyon szimpatikus vagyok, esetleg szépek a szemeim, meg persze a nagy kérdés, hogy lenne a kedvem ismerkedni? A „Kedves Éva! Csinos, vonzó. Beszéljünk, ha van ideje! Üdv: Attila" után úgy voltam vele, hogy na még egyet elolvasok, aztán hagyok holnapra is az egyébként véletlenül sem potenciális pasik üdvözleteiből.
Meg is nyitottam a következő gyöngyszemet, de bár ne tettem volna! Már a terjedelmétől is sokkot kaptam. Szakdolgozatnak is megállta volna a helyét. Percekig tartott mire végigolvastam, és amellett, hogy többször is hangosan felnevettem közben azon agyaltam, hogy ha nekem ezt ennyi ideig tartott elolvasni, akkor ő ezt vajon meddig írhatta?
Szívem szerint megmutatnám a kedves önéletrajzi kisregényt, ami igaz úgy kezdődik, hogy csak pár szóban fog bemutatkozik nekem, mégis szembe jön velem 8000 felejthetetlen karakter. Nem lenne fair megosztani a teljes üzenetet, de nem bírom ki, hogy néhány gondolatot ne osszak meg belőle.
Zs. bemutatkozó üzenetében elmondta, hogy hol él, hol dolgozik, mi a hobbija, mi a kedvenc étele, hogy szereti a magyaros ízeket, édesszájúnak tartja magát, kedvence a palacsinta, a túró rudi és a krémes. Sportol, még személyi edzést is vállal, általában jó kedve van, jó humorú, szeret beszélgetni, nincsenek káros szenvedélyei, de egy-egy házibuliban megesik, hogy elszív pár szál cigit, miközben mindenkit letáncol a parkettről. Szeret utazni, kirándulni, remekül főz. A testére igényes, parfümöt is használ, „rendszeresen ápolom a testem" –írta. Majd hozzátette, hogy számára nem a külső a számít „fontosnak tartom az emberi értékeket, belső tulajdonságokat." – teszi hozzá, a fiú, aki mindezek mellett rajong a költészetért, a kedvence Ady Endre.
A csillagjegye Bak, és hisz a horoszkópban, van két macskája, állat és gyerekszerető. „Imádom a csillagokat, szeretek romantikázni egy nyári estén."
Azt mondja, nem akarja túl hosszúra nyújtani sorait, ezért kedves válaszom reményében (a röpke több ezer karakter után - mi lett volna ha a hosszú bemutatkozást választja?) elköszön. Az eddigi sorokat már csak a búcsúzás tudja überelni, miszerint ha szimpatikus nekem, várja a válaszom, mert részéről bármi lehet... aláírás : Herceg.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
