Kaméleon-effektus, avagy minden kapcsolatban más lehetsz

Az indulatos

Gréta vörös, göndörödő fürtjei vad táncot lejtettek, ahogy becsapta az ajtót. A szemébe könnyek szöktek, miközben szinte letépte magáról a kabátját.

Lerúgta a cipőjét és fel-alá járkált a lakásban, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Képtelen volt lecsillapodni. Újraélte a veszekedését Andorral és legszívesebben ordított volna ismét, épp úgy, ahogyan a férfivel ordított hazafelé az autóban.
Mit képzel? Ezt hogy gondolta? – cikáztak a fejében a gondolatok és kész monológot darált le magában arról, milyen alávaló Andor. Megállt a tükör előtt és nézte érzelmektől keskenyre préselődött ajkát, villámokat szóró kék szemét, ökölbe zárt kezeit... és ahogy bámulta magát, hirtelen kijózanodott.
Mi a fene ez? Hogy nézek ki? Hogy érzek? Honnét ez a gyilkos indulat, ez a mindent elsöprő gyűlölet? Hiszen én nem ilyen vagyok! Soha nem is voltam, csak mióta vele vagyok.
Hat hónapja nyúzták egymást a férfivel - a szó minden értelmében - és mellette olyanná vált lassan, mint egy hisztérikus fúria. Kiabált, csapkodott, felforr az ereiben a vér.
Nem akarom! Én nem akarok ilyen lenni! – suhant át a fején és ettől a gondolattól hirtelen elszállt minden dühe. Kijózanodott.

A telhetetlen

Jenővel egészen más volt a kapcsolatuk három éve, igaz, az sem tartott sokáig. A magas, szőke, kisportolt fiú úgy hatott rá, mint valami drog. Már attól is megszédült, ha rágondolt. A viszonyuk gyorsan indult egy buliban és olyan erővel söpört végig az életén, mint egy futótűz. Perzselt, lángolt és minden felemésztett.

Jenő csókjára, érintésére, az együtt töltött órákra. Beszerzett egy zsáknyi új fehérneműt és reggel már úgy öltözködött, hogy tudta, délután vagy este találkozik a férfivel. A munkahelyén is csak ő járt a fejében, a boltban, az utcán - mindig és mindenhol. Soha előtte, és az igazat megvallva utána sem, érzett még ilyen vágyat senki iránt. Konkrétan az eszét is elvette. Az őrülete egészen addig tartott, míg Jenő egy nap elő nem állt az ötlettel, keressenek egy másik párt, hogy színesítsék a kapcsolatukat.
Vajon mi nem volt elég színes neki? A park? A nádas? A barátnője esküvője, ahol a lent mulató násznép feletti galérián estek egymásnak? A szerepjátékok? A csizmák, fűzők, testharisnyák?
Még ma sem érti... Azt viszont tudta, hogy hiába a szenvedély, nála nem fér bele egy harmadik, egy negyedik meg végképp. Így megvált Jenőtől és ezzel együtt nimfomán önmagától is.

A szürke

Nem is csoda, hogy ezek után inkább egy biztonságos kapcsolatot keresett. Olyat, amelyben semmi kirívó nincs. Csendesen teltek Bencével a napjai: reggel felkeltek, elmentek dolgozni, este otthon találkoztak, vacsiztak, filmet néztek a kanapén és nagyjából kéthetente szeretkeztek is. Hétvégén kirándultak, sétáltak... nagyjából ez tette ki a közösen átélt évet. Bence nem szeretett társaságba járni, így arról szó sem lehetett, hogy a barátokkal beüljenek valahova vagy elmenjenek táncolni az éjszakába. Igaz, Bencének barátai sem nagyon voltak.

így hiába szerveztek a csajok páros szülinapi bulit, grillezést, strandolást, Bence mereven elutasította az ilyen összejöveteleket. Ő pedig szépen hozzászürkült a férfihez, még talán a haja vörös árnyalata is fakóbbá vált mellette. Biztonságos volt Bence mellett? Igen! De olyan unalmas, egyhangú is, amelybe bele lehetett őrülni. Egy reggel épp egy fekete harisnyát húzott fel és már nyúlt a barna térd alá érő szoknyájáért, amit Bencétől kapott, amikor elöntötte a felismerés: a színes életteli, fiatal lány, aki volt, néhány hónap alatt szürke öregasszonnyá változott. Hirtelen felindulásból lerángatta magáról a harisnyát és előkotorta a szekrényből a méregzöld csőnadrágját. Mielőtt kilépett a lakásból egy vörös rúzst is felkent a szájára és tudta, este ennek a kapcsolatnak is véget vet.

Gréta nézte magát a tükörben. Már nyomát sem lehetett látni az iménti őrjöngésnek. Tudta, hogy Andorral is véget ért a kapcsolata. Itt és most.

Vajon hány személyiség rejtőzik még bennem? – kérdezte a tükörképét tétován, bár tudta, hogy a választ senki sem ismeri.

Gréta történetét Szépvölgyi Izabella jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock