Boldogtalan az életem, boldogtalan a titkos viszonyom is...

Csak nézek rád - te nem látod, ahogy a tekintetedet fürkészem. Vajon mit akarhatsz pont tőlem hallani, amit eddig még senki sem kérdezett tőled? Indulnék, de nem akaródzik.

Gondolkodom, rágcsálom a számat, aztán becsukom magam mögött az autód ajtaját, és már úton is vagyok. Ki kell szellőztetnem a fejem, el kell terelnem a gondolataim. Mert mikor majd otthon kiszállok az autóm kormánya mögül, folytatnom kell a nyomorult életemet, mintha ez a ma este meg sem történt volna.

De csak te zakatolsz az elmémben. Amit kérdeztél: "Mit szeretnél?" Ahogy nevetsz, ahogy hozzám érsz, ahogy simogatsz. Ahogy babrálni szoktál a hajammal, ahogy belecsókolsz a vállamba. Ahogy a kezem után nyúlsz a váltón. Ahogy szorítasz és ölelsz, ahogy a tarkódba vájnak az ujjaim, ahogy a fülembe suttogsz, és a hangod olyan távolinak tűnik, szinte alig hallom.

Fogalmad sincs, hány olyan kérdés suhan át rajtam, amelyekre nem találok válaszokat. Még régebben - esküszöm - próbáltam elmondani neked, mit érzek, mit gondolok, vagy mi játszódik le bennem. Már nem kísérletezem, belefáradtam.

A kettőnk eldugott, titkos kis parkolójáig megyek. Nyugtalanul megállok az autóm mellett, rágyújtok. A füst komótosan gomolyog, átjárja a tüdőmet. Jó ez a kora őszi levegő, kifújja a stresszt a lelkemből. Azon tépelődöm, mit és hogyan próbáltam elmondani neked, amit aztán vagy máshogy mondtam, vagy inkább nem is mondtam ki. A gondolatok szavakká alakítása, ha veled beszélek, óvatos, precíz hadműveletet igényel - ezt már elég sokszor megtapasztaltam.

Forrás: Shutterstock

Igazán bölcs és korrekt szófordulat az "elbeszélünk egymás mellett" kifejezés - biztosan az én rohadt életemre gondolt az, aki ezt kitalálta. Igyekeztem minden vágyamat, érzésemet, gondolatomat kimutatni, de te nem értesz. Nem is akarsz. Én sem értelek téged, pedig én tényleg szerettelek volna.

Sokszor keserves a napokig tartó csend és hallgatás. A szavak nálad nem érnek célt. Felemészt a csalódottság, ez a szélmalomharc, ez a "se veled, se nélküled" játszma. Talán még mindig nem értem el a határaimat, pedig már ezerszer hittem azt, hogy bőven átléptem azokat.

Közben a végére ért a cigim, és hazahozott a vén járgány. Némán nyitom a kaput magam előtt, és besétálok a boldog családi idill álcájába csomagolt szar életembe, hogy eltegyem valahová az elmúlt 1,5 órát. Veled együtt.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?