Hárpiát csinál belőlem a pasim!

Szeretem, imádom. Egy bő hónap múlva már nemcsak a páromnak, hanem a férjemnek fogom nevezni. Mégis vannak olyan dolgok, amiktől még ennyi év után is azonnal agyérgörcsöt tudnék kapni.

És nem azért, mert hárpia vagyok. Csupán mindenkinek megvannak azok a dolgok, amiket képtelen elviselni.

1. "Nekem ezt biztosan nem mondtad!

Ismerős? Annyit, de annyit beszélek hozzá. Lehet, ezért fejlesztett ki magában egy szelektáló védelmi rendszert, ami csak a szerinte fontos információkat engedi át. Nyilván az, hogy munkából hazafelé jövet venni kellene kenyeret a boltban, nem üti meg a mércét. Így a "tűzfal" azonnal, minden kis adatmorzsával együtt elpusztítja. Mikor pedig rákérdezek, boci szemekkel és teljes elképedéssel találkozom: "Hát ezt nekem biztos, hogy nem mondtad!"

2. Mit főzzek? "Nekem mindegy."

Ez a két mondat egy szövegkörnyezetben gyújtózsinór a számomra. A másodperc töredéke alatt változom át Hulk női formájába. Mert alapjáraton is küzdelmes kitalálni, mit főzzön az ember. Legyen változatos, legyen finom, legyen ilyen, legyen olyan. Megvan a repertoár, amit persze igyekszem bővíteni. De hétköznap egyetlen dolog érdekel a fentebb említettek közül: minél gyorsabban legyen készen!

Viszont előfordul, hogy lövésem sincs, mi lenne a jó. Mert bolognait most ettünk, carbonarát nincs kedvem csinálni. Jó lenne egy kis gulyásleves, de nincs az az isten, hogy annak este nekiálljak. Kell a segítség, ezért hozzá fordulok, erre jön a válasz: "Tudod, hogy én mindent megeszek. Tényleg mindegy, hogy mit főzöl." Hát kösz szépen...

Forrás: Shutterstock

3. "Majd én megcsinálom!"

Megvan az a rész, amikor megkéred a párodat egy apróságra? Eltenni a mosott ruhát, leszedni a szárítót vagy kivenni a húst a fagyasztóból. Biztos mindenkinél előfordult már ilyen. És az a rész ismerős, mikor hazaérsz, kinyitod az ajtót, ő pedig felkiált: "Bakker, a hús!"? És olyan sebességgel rohan kifelé a konyhába, hogy szinte fénycsóvát húz maga után.

Te pedig állsz egy helyben, és nem tudod eldönteni, hogy sírj vagy nevess. Mert őszintén szólva este hatkor nekiállni húst olvasztani olyan, mintha egy este akarnád megfesteni a Sixtus-kápolna mennyezeti freskóját.

+1 Amikor írás közben beszél hozzám...

Küzdök, vért izzadok, hogy a mondatok a helyükre kerüljenek. Belemerülök a témába, és ki sem látszom belőle. Olyan ihletvihar tombol a fejemben, amiről csak álmodni lehet. Majd egy kérdésre leszek figyelmes: "Hova tetted a zoknimat?" Én pedig hirtelen azt sem tudom, melyik évszázadban, melyik bolygón vagyok. Egy pillanattal ezelőtt még füstöltek a billentyűk az ujjaim alatt, előttem volt a jelenet, amit mindennél jobban szerettem volna életre kelteni a fehér lapon. Most pedig mindenféle zoknik lebegnek a szemem előtt.

Minden alkalommal megkérem, hogy ilyenkor ne beszéljen hozzám. Utána nagyon szívesen segítek bármiben, csak abban a kis időszakban, mikor írok, ne. Mára már továbbfejlesztette ezt a képességet. Csak suttogva szól hozzám. Nem tudom, ez min változtat, de kifejezetten jókat nevetek, amikor alig hallhatóan kérdezi, hogy mi újsággal a zoknikkal.

Forrás: Pályi Zsófia
Még több cikk Jankától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Janka stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?