Az életedért neked kell vállalni a felelősséget!

A múltkor egy kávézó teraszán ültem egyedül. Olvasni próbáltam, de túl közel voltak az asztalok egymáshoz, és több beszélgetés foszlány is átszűrődött hozzám. Ha már úgysem tudtam a könyvemre koncentrálni, belehallgattam némelyikbe - kíváncsiságból.

Egy idő után azonban nagyon megbántam, mert rettentő ideges lettem. Az egyik asztalnál valaki a főnökét szidta: milyen inkompetens, túl sokat vár tőle, állandóan cseszegeti, utál bejárni oda, és ő bizony már tényleg nem bírja ezt tovább - de mégis ott dolgozik sok-sok éve.

A másik asztalnál egy lány a párját szidta: hülyének nézi a fiúja, képtelen elköteleződni, valószínűleg hazudik neki és meg is csalja - de mit tegyen, tűr, mert szereti. A harmadik beszélgetésben egy negyven körüli nő panaszkodott a szüleire, hogy tönkretették az életét, mert minden párkapcsolata azért megy tönkre, mert rossz példát látott - ráadásul nem úgy szerették őt, ahogy neki szüksége lett volna rá.

Egy dolog volt közös mindhárom beszélgetésben: az egyetlenegyszer sem hangzott el, hogy a panaszkodó mit tehetne másképp. Csakis arról szólt a diskurzus, hogy a másik (akit szid) a hülye, ő pedig az áldozat.

Már zúgott a fejem a sok panaszkodástól, és azon gondolkodtam: mi a fene van ezekkel az emberekkel? Ahelyett, hogy itt szapulják a körülöttük élőket, miért nem tesznek valamit, amitől jobb lesz a helyzet?

Nyilván nem lehet azonnal otthagyni egy munkahelyet csak úgy, vagy megszakítani a szülőkkel a kapcsolatot, és még egy szerelmet sem könnyű hirtelen befejezni, ha vannak érzelmek. De akkor is lehet tenni valamit, és mindig van választásunk. A legrosszabb (és legkevésbé hatékony) megoldás az, ha folyton másokra hárítjuk a felelősséget. Persze, mindenki hülye: a főnöke, a párja, a szülei, az anyósa és még sorolhatnám - ő persze tökéletes, és mindent jól csinál. Ezeknek az embereknek az élete azért rossz, mert mindenki ellenük van...

Forrás: Shutterstock

Elgondolkodtam: vajon mennyire felnőttek ezek az emberek? Attól tartok, hogy semennyire. Mert a felnőttség nem ott kezdődik, hogy betöltöd a 18-at, leérettségizel, vagy hogy szavazhatsz. Attól leszel felnőtt, ha vállalod a felelősséget az életedért, a döntéseidért, a tetteidért - és vállalod a következményeket is. Ha nem csak másra mutogatsz, és nem hibáztatsz magadon kívül mindenkit.

Igen, előfordul, hogy az ember nem azt kapja a szüleitől, amire szüksége lett volna. Az is, hogy kifog egy hülye főnököt vagy anyóst - vannak emberek az életünkben, akik nem könnyű esetek, vagy nem a legjobbat kapjuk tőlük. De az életedet te irányítod, és nem a körülmények vagy a többi ember! Bármit tehetsz, csak egyet nem érdemes: magadat sajnálva otthon ülni (te szegény áldozat), vagy rendszeresen a barátnődnek panaszkodva tölteni az estéidet. Ez ez nem fog előre vinni.

Gondold át, milyen életet szeretnél, mit tudsz tenni érte, aztán vegyél egy nagy levegőt, és fogj bele a megvalósításba! Igen, sokkal nehezebb lesz, mint másra hárítani a felelősséget. Mindig nehezebb azzal szembenézni, hogy ezt eltoltam, hagytam magam hülyére venni, és lehet, hogy másképp kellett volna csinálni a dolgokat.

Nehezebb sokadszorra is újratervezni, és mondjuk, ismét új állást keresni. De ez együtt jár a felnőttséggel. Ha továbbra is kizárólag másokat hibáztatsz a saját életedért, akkor ne várd, hogy javuljon a helyzeted! Mert így te mindig csak tehetetlen elszenvedője leszel mások reakcióinak - és ezt nem nevezhetjük felnőtt létnek.

Forrás: Pályi Zsófia
Még több cikk Judittól!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Judit stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek