40-es apaként jöttem rá: boldogtalan férfi vagyok, új életre vágyom!

Miről ismersz fel ma egy társadalmi szempontból boldog embert?

Először is, hogy van gyereke. Hiszen gyerek nélkül biztosan nem lehetsz boldog. Szerintem ezt ne is merje kétségbe vonni senki, mert aki megteszi, azt máglyán égeti el a boltos néni, a buszsofőr, Pista bá', meg úgy bárhol bárki - legalábbis a szemével biztosan.

Házas, és pont. Ha nincs feleséged, férjed, teljességgel kizárt, hogy boldogan élj. Most komolyan azt gondoltad, hogy az "igen-igen" nélkül csordulhat neked is némi boldogságcseppecske?

Van saját lakása/háza. Már bocs, de az van, hogy ha albérletben élsz, biztos örök boldogtalanságra ítéltettél. Sorry, kőkemény az élet.

Sokat keres. Vagy legalábbis az elégségesnél jóval többet, mert az milyen már, ha nincs fitness-wellness, bio gyümilé és két hét nyáron a napernyős koktéllal a tengerparton? Oda meg Ladával nem megyünk - na ugye!?

Sikeres a munkájában, minimum középvezető, vagy hamarosan az lesz. Beosztottként sosem lehetsz sikeres a munkában. Jól jegyezd meg, az nem siker, ha csak úgy simán szeretsz bejárni és felelősséggel, örömmel elvégzed a rád bízott feladatokat, na!

Ha a fenti pontok nagy részét kipipáltuk, akkor hurrá, társadalmi szempontból boldog embernek mondhatjuk magunkat. De honnan tudhatjuk, hogy ez az elért boldogság igazi-e? Mi van, ha megtanultuk, hogy milyen boldogságot várnak tőlünk, milyen lépcsőkön kell lépdelnünk, de valójában fogalmunk nincs arról, hogy miben rejlik az igazi boldogság?

Forrás: Shutterstock

Vajon mit gondol a boldogságról az a felnőtt, aki gyerekkorában már attól is elégedett volt, ha dühében kiönthette a lefolyóba a vodkát? - Akkor is, ha verés járt érte. Verés amúgy is mindig járt, ok mindig volt, akkor már valamitől ő is lehessen boldog. Annak is örülhetett, hogy a szülei néhanapján nem ordibáltak teli torokból egymással. Vagy ha végre volt egy olyan cipője, amin nincs lyuk, és nem csúfolták érte a többiek a suliban.

Mondjuk, hogy ez a kisfiú a húszas évei elején megismer egy nőt, aki amolyan rendes lány típus. Nem iszik, nem is kiabál - ez már talán több is, mint amit valaha is kívánhatott magának. Több, mint amit érdemel. Feleségül veszi a rendes lányt, mert ugye, a házassági anyakönyvi kivonat hiánya csak bonyolítja az összes további ügymenetet (hitel, gyerekvállalás).

Telnek a hónapok, a ház saját ház lesz, a hitelt pedig fizetni kell. A gyerekek sorra megszületnek. A ház kicsi lesz, nagyobb váltja föl, na de több hitelt több pénzből lehet ám csak fizetni. Több pénzért pedig ugye, többet kell dolgozni. Aztán több gyerekre is több pénz kell, és már tudjuk is, hogy mi jön: több pénzért többet kell dolgozni - hétköznapi emberként legalábbis mindenképp. Nemcsak a hónapok telnek, hanem az évek és az évtizedek is.

A gyerekek nőnek, így néha azért akad üresjárat, amikor nem kell senkit hozni, vinni, semmit befizetni, eladni, cserélni. És akkor az egykori kisfiú egyedül és nagyon csendben kérdezni mer, férfiként, bátran, önmagától. És a kérdéseket válaszok követik...

"Hát minden rendes férfi boldog ettől. Mi a baj velem, hogy magányt érzek, pedig eleget teszek minden feladatnak, a családomért? Mi a baj velem, hogy úgy érzem, senki sem ért meg, és sosem tudok megnyugodni? Mi a baj velem, hogy bár a feleségemet tisztelem, amiért a gyerekeim anyja lett, de mégis olyan nagyon idegen nekem?

Mi a baj velem, hogy hiányzik nekem valaki, akit nem is ismerek, de talán valahol ott van? Mi a baj velem, hogy csak most merem kimondani: nem vagyok boldog, amikor már régen betöltöttem a 40-et? Már nem szégyellem magam, mert nem "jódógomban" érzem mindezt, hanem a lelkem legmélyén, a legőszintébb pontján, amit senki sem ismer és senki sem látott eddig - még én magam sem.

De már tudom, ki vagyok. Könnyű lettem. Lehullani látszanak az évtizedes terheim, amiket magammal cipeltem. Örök felelősséget, törődést és szeretetet vállalva a gyerekekkel szemben, békében segítve a gyerekeim anyját, már tudom: hamarosan elválok. Optimista énemet előkapva azt mondom: maradt még néhány évtizedem ezen a világon, amit szeretnék eltölteni talán egy albérletben, talán nem vezető beosztásban dolgozva egy olyan nővel, akibe szerelmes lehetek. Aki simogatja a szívem, ha velem van, hogy végre érezhessem: béke van a lelkemben."

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?