Anyának lenni csodás - de terhesnek lenni szívás!

A babát váró nőket nagyjából két csoportra lehet osztani: akik várandósak, és akik terhesek. És én amondó vagyok, hogy a szó, mint terhesség, nem véletlenül született meg...

Így, a második TERHESSÉGEM felénél járva, talán az egyik legidegesítőbb számomra, hogy számtalanszor hallottam: élvezd minden pillanatát ennek a csodálatos állapotnak! Élvezni? Bár így a második trimeszterben könnyebb a dolgom, ha valaki azt mondta volna az elején, hogy ugorjuk át ezt a kilenc hónapos procedúrát, és tessék, itt az egészséges gyereked, azonnal igent mondok - mindenféle egyezkedés meg alkudozás nélkül.

A terhesség bizony sok szempontból marha nagy szívás. És a legnagyobb baj ebben az egészben, hogy ezt nem csak én érzem így, mégsem mernek róla beszélni a nők, mert ördögtől való bűnös dolognak hiszik azt, hogy így élik ezt meg. Ha előkerült ez a téma, és én őszintén elmondtam a gondolataimat, sokszor megkönnyebbült sóhajjal szakadt ki belőlük, hogy bizony ők is így érzik, avagy érezték. Ám hallgattak róla, hiszen a társadalom szerint ragyogó arccal meg levakarhatatlan vigyorral kellene közlekedni ebben az állapotban.

Nálam nem volt végtelen hányás, látványos rosszullét, de voltak heteken át tartó maratoni alvások (persze, csak nappal...), totál mosogatórongy érzés, amikor mindenre alkalmatlan voltam. Majd bónusznak amikor a baba az immunrendszeremre csatlakozott, bejött egy három hetes masszív megfázás.

Tehát még így is csak enyhe tüneteim voltak, mégis van a terhességnek egy csomó olyan hozadéka, amit egyszerűen nem értem, hogy a manóba tudnak az emberek csodálatosnak hívni...

Szóval, az elején hónapokig rosszul vagy - ki így, ki úgy -, és most csak a fizikális részéről beszélünk, a hormonális lelkis bőgésekről nem...

Elkezd nőni a pocak, amitől meg aztán jön a láb-, hát- és egyéb fájdalmak. Nagyjából itt kezdődnek a fontos genetikai vizsgálatok, amik miatt hülyére izgulod magad és álmatlan éjszakáid vannak. Fellélegzel, minden rendben, utána meg már azért vannak álmatlan éjszakáid, mert sehogy sem jó feküdni - és ez végig elkísér. Egyik oldal zsibbad, fordulsz a másikra, a gyereknek nem tetszik, szétrugdos, mehetsz pisilni, egyszer, kétszer, sokszor, és dafke sem tudsz visszaaludni már, amitől a nappalok pedig végtelen történetnek tűnnek...

Borotválkozást felejtsd el! Úgysem látsz semmit, csak tapogatsz, ami miatt meg aztán tök biztos, hogy megvágod magad. Állandóan lesed a kaját, mert felfalnál mindent, de azért oda kéne figyelni, hogy ne legyen nagy a túlsúly, hiszen így is észrevétlenül szaladnak felfelé a kilók - a terhességi csíkokkal együtt.

Forrás: Shutterstock

Szexelni is akarnál, de parázol is, ha végül belemész, akkor is egy teljes aggodalom az egész procedúra. Várod, hogy az egészséges gyereked mellett végre visszakapd a tested, hogy legalább dughass egy jót, és ne kelljen apunak elhajlási engedélyt adnod. Aztán ahogy egyre jobban telik az idő, jön a többi jótékony hatás: vizesedés, a levegő fogyása (séta és telefonálás egyszerre, felejtsd el...), órákon át tartó várakozás a dokiknál, ultrahangok, vérvételek hada, és lassan jön a szülési para...

Persze az elsőnél nem paráztam, mert nem tudtam, mi vár rám, de így, hogy már volt részem ebben a remek kis kalandban, konkrétan halálfélelemmel várom a végét, és rám speciel marhára nem igaz, hogy az emlékek szépülnek. Konkrétan olykor a végrendeletemen agyalok. Szóval, ennek a CSODÁLATOS időszaknak a látszólagos lezárása még egy rohadt fájdalmas szülés.

Ha minden frankó, ezután sem dőlhetsz sokáig hátra - már ha tudsz egyáltalán a gátmetszéstől, az aranyértől, avagy a kettő keverékéből -, hiszen utána már azon agonizálhatsz, hogy a bálna testeddel kéne kezdeni valamit. Mert a levegő továbbra is kevés, miközben nonstop folyik a tej a melledből, és ha a gyerek hagyna is aludni, akkor is kelned kell fejegetni.

Amitől meg aztán olyan csoffadt lesz, hogy még az is elkezd lottózni két szilikonért, aki addig ellenezte. Majd kíváncsian várod azt is, hogy a szülés utáni első együttlétből altájon vajon érzel-e valamit, avagy mehetsz egy újabb műtétre, mert minden IS elromlott lent. Az orgazmustól olyan messze kerültél, mintha soha nem is létezett volna... Tovább is van, mondjam még?

Mindezek ellenére végigcsináljuk. Ki egyszer, ki többször, de végigcsináljuk. Mert egy baba, a mi babánk szíve dobog bennünk, mert az ösztön, a NŐ akarja! És mert minden nehézség, minden rossz ellenére ott van Ő, és a szó: anya...

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek