Az álmatlanságot üssem ki, vagy azt, aki felébreszt?

Elterveztem, hogy akkorát fogok aludni, mint még soha. Hónapok óta gyötör az álmatlanság. Kezdek kicsit bepipulni tőle. Vagy haluzok, vagy tényleg mindenki idegesítővé vált körülöttem.

Kérdezgetnek, hogy miért nézek ki úgy, mint akin úthenger ment át. Kérdezgetik, hogy miért öntök fél kg cukrot a 3 literes kávés bögrécskémbe. Kérdezgetik, hogy miért pizsamában megyek be dolgozni. Ki érti ezt?!

Mindegy, ma alszom. Ha beledöglök is. Ma itt kérem szépen alvás lesz, és punktum! De meg kell adni a módját. Első lépésként kikapcsolom a netet. Semmi pitty, semmi putty, semmi cirip-cirip. Nem érdekel a Facebook, Insta, Twitter, Whatsapp, de még a TikTok sem! Szóval, el vagyok szigetelve.

Második lépés: forró fürdő. Nem is emlékszem, mikor engedtem utoljára tele a kádat. Lehet, már bele sem férek. Megpróbáltam, még éppen bele tudom cuppantani a kis habtestem. Remélhetőleg nem fogok beszorulni, mert igen sokat rontana a helyzeten, ha a mentősöknek kellene kipöccinteni a kádból valami péklapát féle spatulával.

Épp elmerülök a levendulás habok között, felcsendül egy kis meditációs zene. Érzem, hogy jó lesz ez. Lehunyom a szemem, és egy ultracsúcs hiperszupergyönyörű ökokert közepén libbenek egyik lábujjhegyről a másikra - mikor izomból belém hajt egy kürtölő vonat. Legalábbis így érzékelem, hogy valaki eszetlenül nyomja a csengőt.

Nem épp kedves gondolatok és halk szitkozódás közepette kikászálódok. Körbetekerem magam törölközővel, a hajamon elvétve habmaradványok díszelegnek. A szomszédnak most azonnal szüksége van egy hosszabbítóra, mert különben vége lesz itt mindennek, nem csak a világnak. Már nem mászok vissza a kádba, el van ez ba..., rontva rendesen. De nem adom fel!

Forrás: Shuttertsock

Olvasni fogok. Attól általában elálmosodnak az emberek. Egy 7 és fél deciliteres bor társaságában nekiállok Szabó Magda Abigéljét olvasni. Megint érzem, hogy kezd átjárni a jen meg a zen meg az istentudjamicsoda is. Lehunyom a szemem. Hátha. Egy abszurd és olyan természetellenes álomban találom magam, hogy visítva riadok fel. Zihálok, mint aki épp most mászta meg a 20. emeletet. Szakad rólam a víz, és kb. az életemért küzdök. Hát fejsimi kisanyám, ebből sem lesz pihenés.

Most már mondhatni, dühöngve kelek fel az ágyból. Jövök-megyek, sétálgatok. Közben káromkodom, mint egy kocsis. Ami persze nem tesz jót, mert a stressztől csak még élénkebbnek érzem magam. Ettől pedig még idegesebbé válok. És itt jön el a pont, amikor tudatosul bennem, hogy ezt bizony megint bebuktam.

Leülök a tv elé, tolom az arcomba az éjszakai nasit, hiszen valamitől meg kell tartani a súlyomat. Tudjátok, mennyi pénz van ebben a gömb formájú testben? Ne nevessetek, a gömb is egy forma! Szóval, zabálom a csokis nápolyit, és pislogás nélkül, meredten bámulom a Castle-t.

Egyszer csak elpilledek. Érzem, hogy álmos vagyok. Abban a pillanatban kapcsolom ki a tv-t, és fénysebességgel közelítem meg az ágyamat. Bevetem magam a párnák közé, és egy laza, ám annál határozottabb mozdulattal kapom magamra a paplant. Istenem, végre! Olyan rég vártam erre. Majd ismét jön a vonat, és tarkón csap a visítóan éles kürtölés hangja. Csak a szomszéd az. Visszahozta a hosszabbítót...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek