Öt hete karanténban: A kaja és az e-shopping tart életben!

Be kell vallanom, kikészít a karantén. Lehet, kezd megbomlani az elmém? Döntsétek el ti! 5. hete vagyok itthon, azon szerencsések táborát erősítve, akiknek van munkájuk.

Nálunk korábban is működött a home office. A kollégákkal alig vártuk, hogy végre otthonról dolgozhassunk. Az önkéntes karantén is így kezdődött... Boldogan nyugtáztam, hogy nem kell korán kelni, vonathoz, BKV-hoz rohanni, megspórolom az utastársak és az örökké késő járatok okozta napi stresszt.

Ám az első héten azt vettem észre, hogy egyszer sem sikerült a munkaidő végén felállni a géptől. Tudatosan kellett hát odafigyelnem rá, hogy elkülönüljön a munka és a szabadidő. Igyekeztem nem menni sehova. Jó volt egy kis elvonulós magány.

Aztán beköszöntött a tavasz. Kerékpárra fel, irány a sport! Azzal kellett szembesülnöm, hogy az is drótszamárra pattant, aki egyébként sosem szokott. Ha az utazás stresszét meg is spóroltam, itt azért sikerült pár infarktust lábon kihordani.

Rájöttem, hogy mégiscsak hiányoznak az emberek, a személyes kapcsolatok. Ezt nem pótolja a virtuális csacsogás a Messengeren, telón, Viberen. De nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget - tulajdonképpen okésak a dolgok körülöttem, nem kell nekem itt világvége jövőképet vizualizálni. Viszont az üzenetek töménytelen mennyisége és a "jaj, mi lesz velünk" posztok kezdtek kiborítani. Semmi baj, még mindig jól vagyok, ezt lehet kezelni: mindenkit némítottam a francba.

Aztán, ahogy telt az idő, úgy lustultam én is. Nem akaródzott semmit se csinálni a nap végén, csak a távirányítót nyomogattam. Végül én, aki pedig nem vagyok nagy netes vásárló, belevetettem magam az e-shoppingba. Így került a lakásba kiskutya, futópad, 4 pár vadiúj cipő, könyvek, és rengeteg pizzás doboz.

Forrás: Shutterstock

Továbbá mindent megrendeltem a jövő évben esedékes lakásfelújításhoz. A festéket, új szobabútort, radiátort. Kicsit furcsállták, hogy 2021. május 9-re kértem a szállítást, de azért felírták. A szakikat is lefoglaltam, videón mutogattam meg a lakást és kalkuláltunk árakat. Jó, lehet ez kicsit túlzás volt, de attól félek, hogy ha vége a járványnak, tuti behavazódnak, és még 3 év múlva sem kapok időpontot.

Fodrászt, kozmetikust és műkörmöst nem találtam. Sebaj, rendeltem a neten festéket, gyantát és vagy húszféle körömlakkot. Festés előtt kicsit alakítottam a frizurámon, most leginkább úgy nézek ki, mint akinek rátették a fejére a bilit és körbevágták... Tükörből hajat vágni nem egyszerű mutatvány. A festék színét legalább eltaláltam. Átküldtem a fodrászomnak a képet, ő kiröhögött, én meg sírva fakadtam. Mindegy, majd csak sapkában megyek ki, akkor is, ha már bőven 20 fok felett van a hőmérséklet. A kutya miatt úgysem úszom meg a sétát.

Amíg nem volt velem, egész nap pizsamában toltam. Azóta átszoktam a mackónadrág-póló kombóra. Kicsit későn kapcsoltam a múltkor, mikor megjött a futár a legújabb könyvvel, mert nem vettem fel pulóvert, és elég hideg volt lent. Mondjuk, melltartót se. Ezzel lehetett a baj... Annyira bámult, hogy a végén elfelejtettem kifizetni a csomagot, így jöhetett vissza még egyszer.

A végére hagytam a legjobb részt. Berendeltek az irodába, és nem tudtam felhúzni egy nadrágot sem! Kénytelen voltam a szomszéd Manci nénitől kérni egyet, mert ő már korábban is két számmal nagyobb méretet hordott, mint én. Az irodában furán néztek rám a kollégáim, de legalább a narancs alapon fehér mintás nadrágban le tudtam ülni, a fehér ingemről ugyan lepattant két gomb, de azt pont be tudtam tűrni a nadrágba.

Most azon morfondírozok, hogy főzzek-e csülkös bablevest, vagy rendeljek egy pizzát. A barátnőim szerint inkább a futópadot kéne használnom, de azon csak Babuka gyalogol, mikor nincs kedvem levinni sétálni... Ha sokáig marad még ez a helyzet, bajban leszek. Rendeltem egy új tévét is, nagyobb, mint a régi, majd tornázok egy sportműsorra. És hozattam diétás port, némi rendes kajával kiegészítve egészen laktató... Nem lehet ép ésszel kibírni, hogy állandóan éhes vagyok...

Forrás: She.hu
Nem baj, ha nem vagy rutinos író. ✍️ Ha eddig csak a fióknak írogattál, akkor itt az alkalom, hogy megmutasd, mire vagy képes!

Mit kell tenned, ha részt akarsz venni a pályázaton?

Írd meg egy maximum 3500 karakteres cikk formájában, hogy mit gondolsz az alábbi idézetről - majd küldd el nekünk a jelentkezes@she.hu email címre április 30-ig!

Oszd meg velünk, és a legjobb cikkeket megjelentetjük az oldalon!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?